2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Megint itt a Kikelet!

Tizennégy üzletre került ideiglenesen lakat, és mintegy hétmillió forint úgynevezett mulasztási bírságot róttak ki az adóellenőrök a Kikelet akció során Észak-Magyarországon - tájékoztatta az adóhatóság az MTI-t kedden a razzia eddigi eredményeiről.
2008. március 11. kedd 15:23 - Hírextra
Az észak-magyarországi régió három megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - az elmúlt héten összesen 45 helyszínen - egyebek mellett Miskolcon, Kazincbarcikán, Ózdon, Egerben, Gyöngyösön, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón és Szécsényben - volt adóellenőrzés - közölte Tóth István Ferenc, az Apeh regionális igazgatóságának szóvivője.

Ellenőrizték egyebek mellett a nagy bevásárlóközpontokat, a kirakodóvásárokat, a helyi piacokat, a virág- és ajándék-kereskedőket, összesen csaknem kétszáz esetben - tette hozzá.

A kereskedők igen sokszor nem adtak számlát, illetve a kiállított nyugták hiányosak voltak, a nyugtaadással kapcsolatban majdnem 3 millió forint bírságot szabtak ki az ellenőrök.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy tizenkét esetben találtak feketén foglalkoztatottakat, a munkaadók kétmillió forintot meghaladó bírságra számíthatnak, és tucatnyinál több üzletet be kell zárni 12 napra emiatt.

A 44 árueredet vizsgálatból 31 derített fényt valamilyen hiányra, akadt olyan, hogy egy távol-keleti árucikket forgalmazó adózó hibás sorszámtartományú számlával próbálta igazolni az árueredetet, majd új bizonylatokat hozott, azonban egy tétel eredetét így sem sikerült igazolnia - mondta a szóvivő, megjegyezve: a Kikelet akció tovább folytatódik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását