2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az első után legyőzheti a másodikat is

A címvédő és listavezető Internazionale után ezúttal a második helyen álló AS Roma skalpját gyűjtheti be az olasz labdarúgó-bajnokság idei meglepetéscsapata, az újonc SSC Napoli.
2008. március 7. péntek 11:52 - Hírextra

A nápolyiak - akik az előző fordulóban hazai pályán a milánóiakat győzték le 1-0-ra, ezzel megszakították a vendégek 31 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatát - a 27. körben a szintén kitűnő formának örvendő, a Bajnokok Ligájában negyeddöntős AS Romát látják vendégül. A találkozónak inkább csak a fővárosiak szempontjából van tétje, hiszen egy esetleges botlással ismét eltávolodhatnak az Intertől, amelyet így is nehezen tudtak hat pontra megközelíteni.

Az éllovas kék-feketék szombaton a bennmaradásért küzdő Regginát fogadják, így papíron csak nyerhetnek ezen a fordulón. A Bajnokok Ligája-indulásért versengő csapatok közül a harmadik Juventus Genovába, a negyedik Fiorentina Sienába, míg az ötödik AC Milan Empoliba látogat.

Serie A, 27. forduló:
szombat:
--------
Internazionale-Reggina 18 ó
Palermo-Udinese 20:30
vasárnap:
---------
Catania-Cagliari 15 ó
Empoli-AC Milan 15
SS Lazio-Livorno 15
SSC Napoli-AS Roma 15
Parma-Sampdoria 15
Siena-Fiorentina 15
Torino-Atalanta 15
Genoa-Juventus 20:30

Az állás:
1. Internazionale 26 50-16 61 pont
2. AS Roma 26 46-24 55
3. Juventus 26 46-24 48
4. Fiorentina 26 40-25 47
5. AC Milan 26 38-20 43
6. Udinese 26 33-35 39
7. Sampdoria 26 34-33 36
8. Genoa 26 31-35 35
9. Palermo 26 34-40 35
10. Atalanta 26 40-40 34
11. SSC Napoli 26 37-40 33
12. Lazio 26 29-33 30
13. Torino 26 29-32 28
14. Siena 26 30-34 28
15. Livorno 26 27-39 26
16. Parma 26 31-41 25
17. Empoli 26 21-34 25
18. Catania 26 21-32 24
19. Reggina 26 21-39 22
20. Cagliari 26 21-43 18
A Cagliari csapatától 3 pont levonva.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását