2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Lemondott a falu előljárója

Lemondott Kiss Miklós, a Somogy megyei Ordacsehi polgármestere, miután a bíróság első fokon egy év próbára bocsátással elmarasztalta egy rágalmazási perben, amelyet a település volt jegyzője indított ellene; egy hónapon belül ő a második somogyi polgármes
2008. március 5. szerda 12:05 - Hírextra
Nem akartam megvárni a másodfokú ítéletet, úgy döntöttem, elébe megyek a bírósági határozatnak - indokolta a jogerős ítéletet megelőző döntését a mintegy 800 lakosú falu pártoktól független elöljárója szerdán az MTI-nek.

Mint hozzátette: döntését az magyarázza, hogy "okult" a múlt hónapban hasonló helyzet miatt lemondott tabi polgármester példájából.

A somogyi város polgármesterére jogerősen 60 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a bíróság, mert a helyi újságban a volt jegyző viselkedését "etikátlannak" nevezte - emlékeztetett.

A polgármester közölte: a volt jegyzővel való - még 2006 tavaszán kialakult - konfliktusáról nem kíván nyilatkozni. "Tény, hogy olyan szavakat használtam, amelyeket nem kellett volna" - ismerte el, hozzátéve: szerinte az adott helyzetben mások még nála is erősebben fogalmaztak volna.

A 2006 őszén a választók 98 százalékos támogatottságával harmadszor megválasztott önkormányzati vezető az MTI által megkérdezett helybeliek szerint sokat tett a Balaton háttértelepüléséért. Elmondták: neki köszönhetően minden út aszfaltos, új postájuk és az uniós elvárásoknak megfelelő orvosi rendelőjük van, befejeződött az iskolarekonstrukció, elkészült a sportcsarnok, és bérlakások is épültek, van óvodájuk és iskolájuk, ami - mint hangsúlyozták - "nagy szó a mai világban egy ilyen kis településen".

Kiss Miklós arra a kérdésre, hogy indul-e az időközi választáson, nem adott határozott választ. Családi körülmények és egészségi állapota is befolyásolják a döntésben - mondta. Ám ha mindez rendeződik, s a jogerős bírósági döntés - az első fokkal egyezően - nem zárja ki az indulás lehetőségét, elképzelhetőnek tartja, hogy ismét megméreti magát - jelentette ki.

Illyés Erzsébet körjegyző a távirati irodának azt mondta: elhamarkodottnak tekinti a polgármester jogerős ítéletet megelőző lemondását, és személy szerint sajnálja a történteket, mert "jó volt vele dolgozni".
Az időközi polgármester-választásig Ordacsehiben az alpolgármester irányítja az önkormányzatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását