2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Még sosem randizott a rockzenész

A zenészt a rockerekre oly jellemző, macsó életformáról kérdeztük. Mester Tamás nem is sorolja magát ebbe a kategóriába. Mint mondta, nem az a típus, aki koncertek után csemegézget rajongói közül, hiszen egy-egy fellépés után annyira fáradt, hogy csak a n
2008. február 18. hétfő 16:10 - Hírextra

Sőt, Mester Tamás még sohasem randizott! Elmondása szerint egyszer próbálkozott a romantikus időtöltés ezen formájával, de a sors fintora közbeszólt: egy ismerőse baránőjét invitálta meg.

A dologra szinte azonnal fény derült, így a rendevú elmaradt és talán pont ennek a kellemetlen élménynek köszönhető, hogy Tamás azóta sem próbálkozott újra. Mint mondta, egyébként sem hiszi, hogy a randikat neki találták ki:

- Mi van ha halálra unom magam?! Nem tehetem meg, hogy felállok és hazamegyek! – fakadt ki az énekes a Cool stúdiójában.

Bár azt azért elismerte, szeret moziba járni, mégsem gondolja, hogy menne neki egy igazi romantikus randevú. Megelégszik az udvarlás és a hódítás azon formájával ami eddig is bevállt számára.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását