2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Peking hadat üzen!

Peking gőzerővel készül az olimpiára. A létesítmények elkészültek, a tesztversenyek már folynak és Kína mindent bevet az olimpia érdekében, hogy mást ne mondjunk még a világ legszebb hölgye is a pekingi játékok sikeréért kampányol. Az egyik legnagyobb kér
2008. február 14. csütörtök 21:14 - Pór Károly
Persze Kína ezen a területen is minden tőle telhetőt megtesz. „A kínai kormány és a főváros önkormányzata hihetetlenül nagy összegeket fordított a környezetvédelemre, s ennek előnyeit az olimpiai játékok valamennyi résztvevője tapasztalhatja majd” – nyilatkozta Szergej Bubka, egykori világklasszis rúdugró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának tagja. Persze a környezetvédelemben meglévő évtizedes lemaradásokat nem lehet egyik napról a másikra leküzdeni.

Ennek ellenére az olimpia szervezői minden tőlük telhetőt megtesznek, és próbálnak a legapróbb részletekre is gondot fordítani. A nyilvános helyeken történő dohányzás visszaszorítása érdekében például szigorú pénzbüntetéseket vezettek be, megtiltották a fővárosban közlekedő taxik és azok vezetői számára is a dohányzást, valamint célul tűzték ki, hogy az olimpiai turisták számára ajánlott szállodai szobák legalább 70 százalékában tilos legyen a dohányzás. E mellett a korábbi olimpiákhoz hasonlóan füstmentes lesz az olimpiai falu, valamennyi versenyszínhely és környéke, sőt a sajtóközpont is.

Ettől függetlenül persze a légszennyezettség még nagyon komoly problémákat okozhat a világ legnépesebb országának fővárosában az augusztus 8-án kezdődő ötkarikás játékok alatt. Erre maga Jacques Rogge, a NOB elnöke figyelmeztetett a tavaly augusztusban rendezett próba versenyek során. A svájci sportvezető akkor azt is kilátásba helyezte hogy egyes szabadtéri számokat talán el is kell majd halasztani, ha a levegő túlságosan szennyezett marad.

Arról, hogy a légszennyezettség valóban ilyen jelentős problémákat okozhat-e, Lenkei Péterrel a Levegő Munkacsoport szakértőjével beszélgettünk. „A probléma nagyon is valós, ugyanis Peking egy nagy kiterjedésű, népes város, és az elmúlt években a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan, sőt talán még azt meghaladó mértékben nőtt egész Kínában, így a fővárosban is a személygépkocsik száma. Ezzel pedig kialakult egy korábban nem létező, hatalmas méretű légszennyező probléma. Ez köszönhető, annak is, hogy Kínában nagyon sok olyan autót gyártanak, melyeknek a légszennyezési paraméterei nem felelnek meg az európai szabványoknak, nem véletlen, hogy Európában nem tudják eladni ezeket az autókat” – mondta Lenkei.

A megoldásról szólva a szakértő megjegyezte, hogy a személyautók drasztikus korlátozására van szükség, ami Kínában lehetséges is, mert nem úgy működnek a dolgok, mint Európában: ha kiadják a pártutasítást, akkor megáll a forgalom, ilyen egyszerű. Persze egy 16 milliós metropoliszban nem lehet teljesen leállítani a gépjárműforgalmat, viszont vissza lehet szorítani például a tömegközlekedés fejlesztésével. Ezt célozza meg a pekingi metró 10. vonalának megnyitása is, amely rendkívül fontos szerepet tölt be az olimpiai közlekedésben. Hossza 57 kilométer, és 45 állomást érint, amelyek közül 24 átszállási lehetőséget biztosít a már forgalomban lévő vonalakra. A szerelvények alig negyven perc alatt teszik meg az 57 kilométeres utat. Az olimpiai játékok idején a metró a város első számú tömegközlekedési eszközévé lép elő. Az elmúlt öt esztendőben egyébként az akkori 114 kilométerről a vonalhálózat 198 kilométerre emelkedett.

A tömegközlekedés fejlesztése mellett egyébként az olimpia ideje alatt bevezetik az Euro-IV szabványnak megfelelő alacsony-kéntartalmú benzin és dízelüzemanyagokat is, melyek szintén a légszennyezés mértékét hivatottak csökkenteni.

Az általunk megkérdezett szakértő, Lenkei Péter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb problémát a talaj közeli ózonszint magassága okozhatja. „Peking olyan éghajlati övben fekszik, ahol nyáron elég nagy meleg lehet, melyek következtében egy akár fél Magyarországnyi területet is beteríthet a talaj közeli ózon taralmú levegő. Az ózon több óra alatt alakul ki a levegőben lévő légszennyező anyagok hatására, és egy Peking méretű várost képes teljesen beteríteni.” - Mondta a szakértő, aki hozzátette, hogy a helyzetet fokozhatja az olimpia következtében megnövekvő repülőgép-forgalom, ugyanis a repülők káros hatású szénhidrogént, és nitrogénoxidot bocsátanak ki, nagy mennyiségben.



A kérdés az, hogy az ózon milyen élettani hatásokkal járhat, hogyan befolyásolhatja a sportolók teljesítményét. Ezzel kapcsolatban több nemzetközi hírű szakember is nyilatkozott már. Dr. Todd Schlifstein a New York-i orvostudományi egyetem adjunktusa például azt mondta, hogy jelentősen visszavetheti egyes sportolók teljesítményét a pekingi levegő. Ezt erősítette meg Dr. Michal Krzyanowski az Egészségügyi Világszervezet (WHO) levegőminőség és egészségügyi tanácsadója is: „Peking levegőjében található szénre és ózonra - amelyet rendszeresen lélegez be a helyi lakosság - a szív és érrendszer rendkívül érzékenyen reagál. Sokaknál nehézlégzést és bőrproblémát okozhat, a szmog súlyos esetben az artériák elzáródásához is vezethet” - mondta a szakember, aki kiemelte, hogy a nagyobb károsodáshoz ugyan hosszú évek szükségesek, azonban egy rövid pekingi tartózkodás sem kockázatmentes, különösen nem a versenysportolóknak. Az olimpiai sportolók, akik sokkal keményebben gyakorolnak, egy átlagemberhez képest több levegőt szívnak magukba, így a szennyezőanyagokból is több jut a tüdejükbe" - tette hozzá Krzyanowski. Ez a levegő akadályozhatja meg például a címvédésben napjaink legjobb női teniszezőjét Justine Henin-t is, aki, tavaly súlyos asztmás panaszai miatt nem vett részt azon a pekingi tornán, melyet éppen a mi Szávay Ágink nyert meg! Tehát nagyon sok függ attól, hogy a sportolók mennyire érzékenyek ilyen szempontból. A levegő okozta problémák egyébként a hosszútávfutókat érinthetik majd legkritikusabban.

Lenkei Péter az élettani hatásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a légszennyező anyagok, például a finompor szennyezés néhány óra alatt képes jelentős változásokat okozni a vérképben, ami a sportolók teljesítményére is kihathat. Az ózon a nyálkahártyát károsítja, a légzésfunkciókat rontja, tehát amikor egy sportolónak csúcsteljesítményt kell nyújtania, akkor nem mindegy, hogy a levegő terhelt-e légszennyező anyagokkal, vagy sem – mondta Lenkei, aki azt is hozzátette, hogy erre a sportolók külön nem tudnak készülni, csak a megelőzésben bízhatnak. Ez egyébként nem csak a sportolók érdeke, hanem a szurkolóké is, hiszen egy erősen szennyezett levegőben ők sem tudják élvezni a játékokat, a szakértő elmondása szerint.

Lenkei Péter kitért arra is, hogy a légszennyezés problémája nem csak Pekinget érinti, hanem például Londont is, ahol majd a 2012-es játékokat rendezik. De mivel Anglia szeles ország, és a hatalmas hőség sem jellemző annyira, így ott ez kevésbé befolyásolhatja a játékokat. Nem beszélve arról, hogy Londonban már most gondot fordítanak az autóközlekedés korlátozására, például a dugódíj bevezetésével, vagy a terepjárók belvárosból való kitiltásával. Lenkeit arról is megkérdeztük, hogy egy esetleges budapesti olimpia esetén, nekünk mennyire jelentene gondot a rendezésben a légszennyezés. Erre a Levegő Munkacsoport szakértője kifejtette, hogy tavaly nyáron volt Budapesten szmogriadó, ami azt mutatja, hogy hazánkban is kialakulhat olyan mértékű szennyezés, ami a sportolást ellehetetleníti. Már csak azért is jelenthetne ez problémát, mert Magyarország nem tud megfelelni az uniós levegőtisztasági irányelveknek.

Pekingre visszatérve megnyugtatásképpen álljon itt két példa, amely azt bizonyítja hogy ezek a kínaiak bizony nem ismernek lehetetlent, és ha kell a természettel is szembeszállnak. Télen a nagy havazás közepette például több ezer katonát vezényeltek az utcákra havat lapátolni, tehát tulajdonképpen hadat üzentek a télnek. Ami viszont még ennél is meglepőbb, hogy amennyiben a XXVI. Nyári Olimpiai Játékok megnyitója előtt a meteorológusok esőt jeleznek, úgy rakétákkal oszlatják el a viharfelhőket, amint azt Sanghajban októberben már sikeresen meg is tettek egy sportrendezvényen. Kínában tehát bármire képesek az olimpia érdekében, ezért ne legyenek kétségeink afelől, hogy a szmoggal is megbirkóznak a játékok kezdetéig.

Mi a levegőszennyezés?
A levegőszennyezés (légszennyezés) a légszennyező anyagoknak a – jogszabályban meghatározott – kibocsátási határértéket meghaladó mértékű levegőbe bocsátása. A gyakorlatban a légszennyezés anyagok vagy energiák levegőbe juttatása oly módon és mértékben, ami veszélyezteti az emberi egészséget. Ártalmas az élőlényekre illetve az ökológiai rendszerekre, az anyagi javakra.

A levegőszennyezéstől megkülönböztetjük a levegőterhelést (idegen szóval: emisszió), ami egyszerűen valamely anyag vagy energia levegőbe juttatása. A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezés azt jelenti, hogy a szennyezés fizikai eredete részben vagy egészben egy állam nemzeti fennhatósága alatt álló területen van és károsan hat egy másik állam fennhatósága alatt álló területen olyan távolságban, hogy az egyes kibocsátó forrásokat vagy forráscsoportokat általában nem lehet elkülöníteni egymástól, nagyságrendjüket meghatározni.

A légszennyező anyagok egyaránt lehetnek természetes és emberi eredetűek. A legjellemzőbb kültéri légszennyező források közlekedési, ipari, mezőgazdasági, lakossági eredetűek.

Forrás: www.levego.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását