2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A százados prókátor ráduplázna

Schirilla György a múlt század utolsó harmadában előbb mezítlábas hosszútávfutóként szerzett magának hírnevet, majd azzal, hogy harminchét éven keresztül minden télen átúszta a jeges Dunát. Halála után a fia úgy érezte, ezt a hagyományt folytatnia kell. M
2008. február 13. szerda 09:48 - Hírextra

A nagyapa, dr. Schirilla György csak részben vállalja a példakép szerepét.

- Megmondtam a fiamnak, majd az unokámnak is, hogy őrültségnek tartom a produkciójukat. Ha tehetném, egyenesen megtiltanám, hogy az unokám évente többször is a jeges vízben lubickoljon. Nem vagyok ellene a sportolásnak, fiatal koromban magam is sportoltam, úsztam, futottam, eveztem. Talán ennek is köszönhetem, hogy viszonylag még ma is jó kondícióban vagyok - meséli. Nem teszi hozzá, hogy ebben a korban…

Pedig Schirilla doktor szinte genetikai csoda. Esetében igaz a közhely, hogy korából nyugodtan letagadhatna legalább harminc évet. Augusztusban lesz száz, de még mindig mozgékony, energikus, a memóriáját pedig bárki megirigyelheti. Van mire emlékeznie, s a nemcsak nyolcvan évvel ezelőtt, hanem a tegnapelőtt történteket is pontosan fel tudja idézni. Olvasáshoz nem vesz elő okulárét, s az autóvezetéssel is csak pár éve hagyott fel. Ügyvédi praxisát még néha gyakorolja.

- Csak akkor akarom bejelenteni az ügyvédi kamarának, hogy befejezem a munkát, ha már megértem a századik születésnapomat. Igaz, nyolcvanhét évesen mentem el hivatalosan nyugdíjba, de csak papiron. Az Ügyvédi Kamara üléseinek megnyitására még ma is engem szoktak felkérni.
Sok híres ügye közül a Mindszenty-perben volt a legemlékezetesebb és legveszélyesebb szerepe.
- Beresztóczi Miklóst és Nagy Miklóst védtem. Ezt követően feketelistára kerültem, töröltek az ügyvédek névjegyzékéből. Azzal indokolták az eltávolításomat, hogy nem való az ügyvédi pályára, aki a dolgozó nép ellenségeit védi. Tizennyolc év telt el, míg rehabilitáltak.

A negatív élmények mellett azért kijutott az elismerésekből is. Egy bőröndnyi kitüntetés bizonyítja eredményes munkáját.

- A legértékesebb számomra közülük az, amelyet 1999-ben kaptam a köztársasági elnöktől. A Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjével - tudtommal - rajtam kívül egyetlen ügyvéd sem dicsekedhet. Volt olyan elismerés is, ami komoly meglepetést okozott számomra: pár éve például értesítést kaptam a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy a háborúban tanúsított helytállásomért előléptettek századossá.

A hamarosan kétszeresen is "százados" prókátornak soha nem volt semmiféle káros szenvedélye. Egyetlen hobbija az elefántgyűjtés. Különböző anyagokból faragott elefántjaiból összejött egy szekrényre való. Talán a hosszú élethez is a szobrok alanyaitól veszi a példát?

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását