2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Előzetesben a megvesztegetéssel gyanúsított vezető

Megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését és előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjét csütörtökön.
2008. február 7. csütörtök 17:37 - Hírextra

A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága tudatta: a másodfokú bíróság szerdán megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság által első fokon hozott határozatot és "K. P. gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte, J. K. gyanúsítottal szemben házi őrizetet rendelt el". A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a gyanúsítottak esetében fennáll az eljárás meghiúsításának, megakadályozásának veszélye.

A végzés jogerős.

Az önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő vagyonkezelő cégének igazgatóját gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetéssel, egy másik személyt pedig ugyanennek a bűncselekménynek a bűnsegédi alakzatával gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját az igazgatótanácsi ülésről vitték el a rendőrök január 23-án. A hvg.hu internetes portál azt írta, hogy a férfit egy nagy értékű ingatlan eladásával kapcsolatos vesztegetési ügyben hallgatták ki gyanúsítottként.

A PKKB január 26-án az alapos gyanút nem vitatta, de úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn a szökés, elrejtőzés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélye, ezért az őrizetbe vett gyanúsítottak szabadlábra kerültek.

A helyi bíróság döntése ellen az ügyészség fellebbezett, így a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetője és a másik személy letartóztatásának ügyében a Fővárosi Bíróság döntött jogerősen.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását