2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nem szavazták meg a 25 milliót

Nem kapta meg szakértőinek díjazására a 25 millió forintos keretet Horváth Csaba humánpolitikai főpolgármester-helyettes csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén, mivel több kormánypárti képviselő hiányzott, az ellenzék pedig még a
2008. január 24. csütörtök 15:09 - Hírextra

Bőhm András (SZDSZ) bizottsági elnök az MTI-nek elmondta, hogy a főpolgármester-helyettes a színházak finanszírozásával összefüggő anyagok kidolgozásához kérte a pénzt. Egyúttal azt is kérte, hogy az erre a feladatra korábban májusig biztosított határidőt hosszabbítsák meg szeptemberig.
Csomós Miklós (Fidesz) alelnök alapvetően rossznak tartotta azt a gyakorlatot, hogy helyszínen kapnak meg előterjesztéseket. Az ellenzék ezért sem támogatta ennek a témának a napirendre vételét. A kormánypártok pedig nem voltak elegen ehhez. Nem az ellenzék dolga, hogy biztosítsa a határozatképességet a bizottságokban, főként akkor, amikor esetenként hárommal több kormánypárti tagja is van egy testületnek - tette hozzá. A kormánypárti koalíció a szétesés jeleit mutatja - jegyezte meg.

A politikusok elmondták azt is, hogy a bizottság átruházott hatáskörében megválasztotta a Mikroszkóp Színpad új felügyelő bizottságát. A kormánypártok támogatták azt is, hogy a főváros ez évi költségvetésének elfogadásáig, a tavalyi 117 millió forintos önkormányzati támogatás időarányos részét megkapja a színház.

Csomós Miklós közölte, hogy ők azért nem szavazták meg ezt a javaslatot, mivel nem értenek egyet azzal, hogy közpénzből finanszírozzanak egy nem közszolgálati feladatot ellátó, politikai kabarét játszó teátrumot. Részben azért sem támogatták a javaslatot, mivel az igazgató ellen zajló büntetőeljárás még nem zárult le - jegyezte meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását