2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Bizottság a bírák védelmében

Bizottságot hoznak létre a bírák és tárgyalótermek védelmére vonatkozó javaslatok kidolgozására - jelentette be Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán Budapesten.
2008. január 9. szerda 17:41 - Hírextra
"Közösen alakítunk egy bizottságot, amely egy hónapon belül leteszi az asztalra a javaslatait, és azokat a célokat, amelyeket megfogalmaz, megpróbáljuk a legrövidebb időn belül megvalósítani" - fogalmazott a rendkívüli sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán, miután megbeszélést folytatott hivatalában Takács Alberttel.

Takács Albert, aki előző napon levélben kezdeményezte a találkozót, közölte: a legrövidebb időn belül megnevezik a bizottság szakértőit, akik anyagi és személyi lehetőségeket, adott esetben jogszabály-módosításokat is számba véve javaslatot terjesztenek elő a megteendő lehetséges intézkedések tartalmát és irányait illetően.

A bizottság megalakításának előzménye, hogy egy férfi kedden bírákat és egy ügyvédet bántalmazott egy polgári peres tárgyaláson a Pest Megyei Bíróságon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását