2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Helyreigazított az Index

Az Index internetes portál helyreigazította nyáron közölt cikkét, amelyben azt állította: elbocsátása előtt Farkasházy Tivadar humorista megfenyegette Gellért Kis Gábort, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökét.
2008. január 8. kedd 12:38 - Hírextra

Mint írják, valótlanul állították, hogy a két ember telefonon beszélt volna egymásal, akárcsak azt, hogy Farkasházy Tivadar megfenyegette volna Gellért Kis Gábort azzal, hogy az MSZP-s ismerősei segítségét kéri, ha a csoportos létszámleépítésbe őt is beleveszik.

"A valóságban a beszélgetésre 2007. május elején került sor, amikor az elbocsátani szándékozottaknak személye nem volt ismert, lista nem készült" – olvasható az Indexen.

A humorista az MTI-nek nyilatkozva – utalva az ügyben született első fokú, jogerőre emelkedett bírósági döntésre – arról beszélt: a per során bizonyítást nyert, hogy az Index általa kifogásolt kijelentéseinek "egyetlen szava sem igaz", az internetes portál által írtakat pedig a tanújukként megidéztetett Gellért Kis Gábor is cáfolta.

Az ügy "mégis komoly eredményt hozott kiagyalói számára, mert vádlóból vádlottá, kirúgottból zsarolóvá minősített át, és nem győztem védekezni miatta heteken át" – mondta Farkasházy Tivadar az MTI-nek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását