2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Eladásra szánt házban termesztett füvet

Kábítószer-termesztéssel gyanúsít a rendőrség egy 32 éves férfit, akit a napokban fogtak el a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
2008. január 8. kedd 13:02 - Hírextra

A rendőrség által közzétett közlemény szerint a férfit azzal gyanúsítják, hogy egy XVI. kerületi, eladásra szánt házban kannabiszt termesztett. A helyszínen 119 tő növényt találtak a nyomozók, valamint termesztéshez szükséges berendezéseket: lámpákat, szellőző-berendezést, időkapcsolókat, öntözőrendszert foglaltak le.

A rendőrök a férfi XIV. kerületi tartózkodási helyén is házkutatást tartottak, ahol ugyancsak kábítószergyanús növényi magokat és növényi törmeléket találtak.

A már előzetes letartóztatásba került férfi ellen kábítószerrel visszaélés miatt indítottak nyomozást.
A BRFK közleménye azt is tartalmazza, hogy egy másik kábítószerrel való visszaélés ügyében is nyomozást indítottak. Ebben az ügyben egy 28 éves budapesti férfit, T. Lászlót gyanúsítják azzal, hogy társával üzletszerűen, szervezett jelleggel értékesített drogot a fővárosban.

A 28 éves férfit barátnőjével együtt fogták el a napokban. Az elfogás során mindketten megpróbáltak ellenállni a rendőröknek és a férfi igyekezett elrejteni a későbbi házkutatás során lefoglalt kábítószergyanús anyagot.

A nyomozók több, mint egymillió forintot, valamint mintegy fél kilogrammnyi kábítószergyanús anyagot foglaltak le a fiatalember és barátnője zuglói otthonában.

A rendőrség a barátnőt marihuána fogyasztása miatt hallgatta ki gyanúsítottként, valamint egy másik férfit is kihallgattak, mert a nyomozók szerint kábítószert vett át az azóta már előzetes letartóztatásba került T. Lászlótól.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását