2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nyugtalan láb - beteg szív?

A nyugtalan láb szindrómával (RLS) bajlódók egy új vizsgálat szerint gyakrabban kerülnek koszorúér-betegség miatt is orvoshoz, mint azok, akiknek ilyen panasza nincsen. A legismertebb ideggyógyászati szakfolyóirat, a Neurology januári számában megjelent c
2008. január 3. csütörtök 10:21 - Hírextra
A nyugtalan láb szindróma a statisztikák szerint a felnőtt nők csaknem hét százalékában, a férfiak 3,3 százalékában fordul elő. A lábmozgatás kényszere nyugalomban, gyakran lefekvés után, éjszaka jelentkezik és a betegek legtöbbször ideggyógyászati kezelésre szorulnak.
A most közölt tanulmány vezetője, John W. Winkelman és munkatársai 3433 felnőttet vizsgáltak. Az önként jelentkező férfiak és nők részletes kérdőívet töltöttek ki, ebből derült ki, hogy az átlagosan 68 éves felnőttek 4-7 százaléka tapasztalt kényszert, hogy időnként megmozdítsa az alsó végtagját.

A kutatók számbavették, hogy a nyugtalan láb szindrómában szenvedők közül hányan lettek koszorúér-betegek, kaptak szívinfarktust vagy szélütést. Azt tapasztalták, hogy akiknél a lábmozgatás kényszere gyakran és kifejezetten megjelent, azok közül kétszer annyian kaptak szívinfarktust vagy szenvedtek el agyi érkatasztrófát, mint a többiek.

Több szakember mind a vizsgálókat, mind az eredményekről tudomást szerző laikusokat nyugalomra és óvatosságra intette. David Rye, az Emory Egyetem orvosi fakultásának ideggyógyász professzora hangsúlyozta, hogy a megfigyelt összefüggés fontos és érdekes, mert azt jelzi, hogy a nyugtalan láb szindróma nem egyszerűen valami kellemetlen tünet csupán, hanem további vizsgálatokat és kezelést igényel. New York-i Paul Greene szerint a tanulmány nem azt vizsgálta és nem is azt mutatja, hogy a kényszeres lábmozgatás és a koszorúér-betegség között ok-okozati összefüggés van.

A nyugtalan láb szindróma tüneteit mutató emberek a vizsgálat tanúsága szerint egy-egy éjszaka akár háromszáz alkalommal is kényszeresen mozgatják az alsó végtagjukat. Ekkor a szívműködés gyorsulhat, a vérnyomás emelkedhet. Valamennyi szakember egyetért abban, hogy vizsgálni kell: a nyugtalan láb szindróma hatásos kezelésével csökkenthető-e a szív- és érbetegségek gyakorisága.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását