2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Domján Edit hetvenöt éve született

Hetvenöt éve, 1932. december 25-én született Domján Edit Jászai Mari-díjas színésznő. Édesapja gumigyári munkás volt, a négytagú család nagy szegénységben élt előbb a fővárosban, majd Maglódon.
2007. december 23. vasárnap 09:46 - Hírextra
Edit 1949-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová akkor közel háromezren akartak bejutni. Akkoriban nem volt alapkövetelmény az érettségi, a tehetséges fiatalokat felvették, s egyéves szakérettségi tanfolyamra küldték. Ez történt vele is: egy esztendő alatt vizsgázott le a középiskola négyéves anyagából és 1950-ben a főiskola hallgatója lett. Hatvanadmagával vágott neki a színészmesterség elsajátításának, diplomát 1954-ben csak tizenketten kaptak.

Színi pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, ahol kezdetben - kellemes énekhangja lévén - szubrettszerepekben lépett színpadra. 1961-ben szerződtette a budapesti Petőfi színház, ahol szinte pillanatok alatt ismert, elismert és keresett színésznő lett. 1963-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1964-ben átigazolt a Madách Színházhoz, élete végéig ennek a társulatnak a tagja volt.

Elsősorban vígjátéki figurákat alakított, ilyenkor érvényesültek a legjobban utánozhatatlan kis gesztusai, karikírozó képessége, tiszta, bensőséges lírája, vonzó nőiessége. A hatvanas éveknek ő volt a legtöbbet játszó színésznője, egy 1967-ben közzétett listát ő vezetett havi harmincegy fellépéssel. Kivételes sikere volt Marcel Achard A bolond lány című vígjátékának címszerepében, a darab évekig ment táblás házakkal a Madách Színház Kamaraszínházában. Az ötszázadik előadásra Budapestre érkezett Achard, aki kijelentette: tizenkét országban látta darabját, de ez az előadás tetszett neki a legjobban.

Filmezni 1960-ban kezdett. A Két emelet boldogságban férjével, Kaló Flóriánnal egy könyvmoly házaspárt formáltak meg, drámai erejéről tanúskodott az Új Gilgámes vélt betegséggel küszködő Lillája. Játszott még az Oldás és kötés (1962), Az utolsó előtti ember (1963), Az alvilág professzora (1969), az Imposztorok (1969) című alkotásokban. A televízió is gyakran foglalkoztatta és szinkronmunkákat is vállalt, csodálatosan mondott verset és mesét. Művészi munkáját 1965-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el.

Tiszta szívű, a művészetért, hivatásáért rajongó ember volt. A közönség imádta, a szakma elismerte, a kritikusok kedvence volt, pályatársai szerették, ő mégis magányos maradt. Azt mondta magáról, hogy csak negyven évet akar élni, és így is történt: negyvenedik születésnapján, 1972. december 25-én önkezével vetett véget életének. Titokzatos egyéniségét, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálát mítoszok övezik.

Barátai és pályatársai 1992-ben létrehoztak egy nevét viselő alapítványt - a fiatal, vidéki színésznők művészetének elismerésére alapított díjat minden év decemberében ítélik oda, a vidéki színházak igazgatóinak javaslata alapján.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását