2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elkészült a Macskafogó 2

"A látottakkal és hallottakkal elégedett vagyok" - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek szerdán délután Ternovszky Béla, miután megnézte a Macskafogó 2 úgynevezett nullkópiáját. Nem lesznek apró módosítások sem, az első kópia a végleges változat, a moz
2007. december 12. szerda 17:07 - Hírextra
Az ember mindig változtatna, még évek múltán is, de ennek vannak objektív akadályai, mint például a bemutató - mondta el érdeklődésünkre Ternovszky Béla. Miután azonban az alkotók megnézték a nullkópiát, megállapították, hogy nincs olyan hiba, amit feltétlenül korrekcióra szorulna - foglalta össze a rendező. Szerdán délután kimondható, hogy elkészült a Macskafogó 2 végleges változata, hangsúlyozta a rendező.

Az elmúlt csaknem három évben több mint háromszáz ember dolgozott a Macskafogó 2 - A sátán macskája című rajzfilmen. Az utómunkát azonban már csak egy szűkebb stáb, összesen 15-20 alkotó végezte. A nullkópia Bécsben készült, hogy véletlenül se fordulhasson elő az, ami az Üvegtigris 2-nél.

Az Audiovizális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány tavaly januárban több mint 28 ezerre becsülte azoknak a számát, akik a film bemutatója előtt két héttel megpróbálták letölteni az Üvegtigris 2 kalózmásolatát, emlékeztetett a Macskafogó 2 producere. Salamon Eszter hozzátette, mindkét film esetében nagy várakozás előzte meg a második részt, ezért nem kockáztattak.

Bő egy hét múlva a a teljes család megnézheti a moziban a Macskafogó 2-t. December elején ugyanis eldőlt, hogy korhatár nélkül vetítik a hazai mozik december 20-tól az egészestés családi rajzfilmet.

A Macskafogó 2 ott folytatódik, ahol az első film véget ért. 1986-ban a Macskafogó nevű gépkutya segítségével az egerek megszelídítettek minden macskát. 2007-ben kiderül, hogy mégsem. A pafrikai dzsungel mélyén ugyanis maradt egy kisebb vadmacska populáció, akik még csak nem is hallottak a Macskafogóról, és azóta is békésen üldözik az egereket. Vadászat közben elkapnak egy Stanley nevű nagyszájú újságíró-egeret, akinek persze eljár a szája. A törzs varázslója, Mióka alvilági segítséget kér, majd a vadmacskák útnak indulnak, hogy felszabadítsák elnyomott testvéreiket. A civilizált világban ismét kitör a harc macskák és egerek között. A macskák testi fölényüket használják némi alvilági segítséggel, az egereknek viszont továbbra is ott a Macskafogó és persze Grabowski.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását