2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Sólyom, Szili, Gyurcsány búcsút vettek

Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas történészt, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori elnökét kedden reggel ravatalozták fel a tudós társaság székházának aulájában, ahol tisztelői, munkatársai, barátai és tanítványai délig vehettek búcsút az életének
2007. december 4. kedd 13:10 - Hírextra

A család és a hozzátartozók után elsőként Sólyom László köztársasági elnök rótta le kegyeletét Kosáry Domokos ravatalánál, majd a tudós iránti tiszteletét fejezte ki soraival az aulában elhelyezett emlékkönyvben.

Délelőtt tízkor Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, egy órával később pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adózott a tudós emlékének.

Orbán Viktor képviseletében Pálinkás József akadémikus, a Fidesz országgyűlési képviselője rótta le kegyeletét, majd átadta a gyászoló családnak a Fidesz elnökének levelét.

Lerótta kegyeletét Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint a taláros testület tagjai.
Kosáry Domokos emléke előtt tisztelgett Göncz Árpád volt államfő és felesége, valamint Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége.

A ravatalnál megjelent Kóka János, az SZDSZ elnöke.

Lerótta kegyeletét Mécs Imre (MSZP) országgyűlési képviselő, valamint Nyers Rezső, az MSZP egykori elnöke.

Kosáry Domokos ravatalánál díszőrségben sorakoztak fel az MTA Történelemtudományi Intézetének kutatói, Eötvös-kollégisták, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) képviselői, valamint az MTA elnöke és alelnökei.

Kosáry Domokost délután helyezik végső nyugalomra az evangélikus egyház gyászszertartása szerint Budapesten, a Farkasréti temetőben, ahol búcsúbeszédet mond Vizi E. szilveszter, az MTA elnöke, Glatz Ferenc, az MTA Történelemtudományi Intézetének igazgatója, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Lator László a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) ügyvezető elnöke.

A sírnál Hanák Gábor történész búcsúztatja Kosáry Domokost.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását