2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

26 vádlott a kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt

Roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt 26-an álltak a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elé a hétfőn kezdődött tárgyalássorozat első napján; a vádlottak között van a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke is.
2007. november 26. hétfő 13:50 - Hírextra

Több vádlott esetében különösen nagy kárt, illetve jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás és többrendbeli okirat-hamisítás a vád.

A Bóka Tibor bíró által ismertetett vád szerint az elsőrendű vádlott, a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke és társai tisztában voltak azzal, hogy a vádiratban szereplő, kárpótlást igénylő személyek nem voltak jogosultak az Osztrák Megbékélési Alap által nyújtott kárpótlás felvételére. Számukra az volt a fontos, hogy minél több embert bevonjanak a kárpótlási igénylés körébe. Az átutalt kárpótlási összeg egy részét ugyanis rendre elkérték a jogtalanul kárpótoltaktól. Az elsőrendű vádlott közreműködésével kiutalt összeg a vádirat szerint meghaladja a 204 millió forintot.

A magyar és az osztrák kormány 2000-ben kötött megállapodást arról, hogy az Osztrák Megbékélési Alap 672 millió schilling értékhatárig egyszeri pénzjuttatásban részesíti azokat, akiket a vészkorszakban, 1944-1945-ben, a nemzetiszocialista rendszer a mai Ausztria területére deportált és rabszolga- vagy kényszermunkára kötelezett. Az igénylőknek a jogosultságot korabeli vagy később keletkezett dokumentumokkal, illetve végső esetben tanuk által aláírt nyilatkozattal kellett igazolni.

A kárpótlási kérelmet két tanú, valamint a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, vagy helyettese jelenlétében kellett nyilatkozatban rögzíteni. A dokumentumban a tanuk azt igazolták, hogy az igénylő velük együtt szenvedte el a kényszermunkát a második világháború idején.

Győrött a helyi roma kisebbségi önkormányzat akkori elnökhelyettese, jelenlegi elnöke előtt tették meg a nyilatkozatokat a tanuk. Ez utóbbiak között olyanok is szerepeltek, akik egy-két évesek voltak a második világháború idején.

A tárgyalássorozat a vádlottak meghallgatásával folytatódik a hónap végén. Ítélethirdetésre várhatóan a jövő évben kerül sor.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását