2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nem találtak uniós pénzzel történő visszaélést

Eddig nem talált európai uniós pályázati pénzzel történő visszaélésre utaló adatot Weiszenberger László, korábbi MSZP-s kistérségi megbízott úgynevezett kazettás ügyében a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség.
2007. november 23. péntek 16:29 - Hírextra

Erről Szabó Ferenc, Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes beszélt pénteken az MTI-nek, aki elmondta, hogy a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség azért indított nyomozást, mert egy birtokába került videokazettán látható felvétel alapján, felmerült a pályázati pénzekkel történő visszaélés gyanúja.
A korábban az egyik televízióban is bemutatott, rejtett kamerával készített felvételeken Weiszenberger László, aki az MSZP önkormányzati képviselőjeként is dolgozott akkor, arra utalóan beszélt, hogy pályázati pénzek elnyerése ügyében tud segíteni.

Az ügyészség egyébként korábban rendelte el a nyomozást, mint ahogy a kazettát bemutatták a televízióban.

Szabó Ferenc főügyész-helyettes korábban az MTI-nek elmondta: a kazetta a Zuschlag János és nyolc társa ellen folyó ügy nyomozása során került az ügyészség birtokába, de a kazettaügy nyomozása teljesen elkülönülten folyik.

Szabó Ferenc a folyamatban lévő kazettaügyről mindössze annyit mondott, hogy kihallgatások és egyéb nyomozati cselekmények folynak, de gyanúsítás még nem történt.

Weiszenberger László egyébként , aki a kiskunhalasi képviselő-testület MSZP-frakciójának is tagja volt, lemondott mandátumáról. Mivel az MSZP listáján szerzett képviselői mandátumot, ezért a helyi pártszervezet jelölhet valakit a képviselői hely betöltésére.

Szabó Ferenc a Zuschlag-ügy nyomozásáról elmondta: a Legfőbb Ügyészség engedélyezte a nyomozás idejének négy hónappal, 2008. március 17-ig történő meghosszabbítását, mivel az eredeti határidőre nem tudták befejezni a nyomozati cselekményeket.

Zuschlag Jánost, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását