2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Garázsban nem lehet sztrájkolni

A Budapesti Közlekedési Zrt. jogi szakvéleményekre hivatkozva közölte: egy konzultáció elmaradására hivatkozással nem lehet jogszerűen sztrájkot tartani. A BKV pénteki közleménye szerint érthetetlen a két szakszervezet november 20-i sztrájkfelhívása, hisz
2007. november 16. péntek 21:35 - Hírextra
Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem és Bartha Pál, a Fürst Autóbusz Szakszervezet vezetője csütörtökön közölte: az esetleges járatritkításokkal kapcsolatban konzultációt kezdeményeztek Antal Attila vezérigazgatóval, ő azonban "az érdemi tárgyalások megkezdését halogatja". Mint mondták, időhúzásra utal az, hogy a vezérigazgató nem kezdte meg a tárgyalásokat az általuk jelzett időpontban.

A közlekedési vállalat közleményében az áll: "a mai tárgyaláson ismét kiderült, hogy néhányan mondvacsinált okokra hivatkoznak és felelőtlenül, önös érdekből akarják veszélyeztetni a társaságnál kialakult munkabékét, valamint a Budapesten és a régióból ide érkező közlekedők nyugalmát".
A BKV visszautasítja "az ilyen jellegű szándékos károkozást" és minden munkavállalóját arra kéri, hogy "ne higgyen a megalapozatlan híreszteléseknek".

A közlekedési vállalat menedzsmentje szerint a sztrájkot hirdető szakszervezeti vezetők már az augusztusi bértárgyalásokon is mindenáron sztrájkot akartak. A vállalatvezetés közleményben kifejtett álláspontja szerint a mostani sztrájkbejelentés a sértett szakszervezeti vezetők megmozdulása.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását