2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vita a népszavazásról

Törvényességi vitát váltott ki az érintettek között a Nyíregyháza és Oros szétválására kezdeményezett népszavazás kiírásának hitelesítése; az Észak-Alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal megyei kirendeltsége vizsgálatot indított az ügyben - tudta meg az
2007. november 15. csütörtök 13:13 - Hírextra

Az 1977-78-ban Nyíregyházához csatolt Oros leválását ellenzők szerint törvénysértő a kezdeményezés, mivel a népszavazást nem az egykori teljes közigazgatási területre kezdeményezték - állítják a tiltakozók a távirati irodához is eljuttatott dokumentumban.

Szerintük a volt orosi külterületi településrészek, Igrice-, Ilona-, Kőlapos-tanya, Nyírjes, Nagyszállás és Borbánya kihagyása a majdani szavazás érvényességét és eredményességét egyaránt befolyásolja.

A kihagyott választók miatt ugyanis csökken a szavazásra jogosultak száma, így kevesebb voks szükséges az érvényesség megállapításához és azzal együtt a döntés kimondásához is.
Ráadásul - mutatnak rá - "a kihagyott településrészek lakói a kezdeményezők által is elismerten ellenzik a válást, így a nem szavazatokat tüntették el a válni szándékozók".

Jászai Tamás, az Orosi Előkészítő Bizottság tagja az MTI-nek elismerte, hogy valóban nem a teljes egykori közigazgatási területre vonatkozóan kezdeményezték a népszavazás kiírását, de hangsúlyozta: "Nyíregyháza jegyzőjének hitelesítése alapján, az abban foglaltak szerint jártak el".
Kádár Csaba, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal jogtanácsosa azt közölte: "a bizottság által benyújtott kérelem hitelesítésénél azt vizsgálták, hogy megfelel-e minden törvényes követelménynek". Elismerte: arra nem tértek ki, hogy a volt teljes orosi területre vonatkozik-e a kezdeményezés. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy "a nagyarányú fejlesztések, építkezések miatt ma már nem is igen lehet behatárolni a valamikori község területét".

Rácz János, a szabolcsi közigazgatási hivatal vezetője a távirati iroda megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy vizsgálják az ügyet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását