2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Felavatták a Kossuth-díjas zeneszerző síremlékét

Felavatták Illés Lajos Kossuth-díjas zeneszerző síremlékét pénteken Budapesten, a Fiumei úti nemzeti sírkert művészparcellájában.
2007. november 2. péntek 15:27 - Hírextra

Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök az istentisztelettel egybekötött megemlékezésen hangsúlyozta: a Kossuth-díjas zeneszerző nem a szó embere volt, hanem "a kimondhatatlan megszólaltatója": hangokkal próbálta kifejezni azt, ami kifejezhetetlen.

Úgy fogalmazott: lllés Lajos a "kimondhatatlanságban, az apokaliptikus sötétben, az egyre bizonyosabb nemzethalálban" az életet szólaltatta meg kiáltással, "az életerő zengő hangján".
Illés Lajos idén január 29-én, 65 éves korában hunyt el.

A Kossuth-díjas művész 1942-ben született. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal az "ős-Illés" együttest. A zenekarhoz 1964-ben csatlakozott Bródy János, ezután kiadták első kislemezüket, amelyen külföldi számok mellett már Illés Lajos két saját szerzeménye is szerepelt. Ebben az időszakban dixielandet, népszerű olasz slágereket, örökzöldeket játszottak, a "luxemburgi" stílus előretörésével bővült az együttes repertoárja.

Koncertjeik színhelyéül egyetemi klubok szolgáltak, a fiatalok órákat álltak sorban, hogy hallgathassák őket.

Később két új tag csatlakozott a zenekarhoz: Szörényi Levente és bátyja, Szörényi Szabolcs.
A klasszikus felállású, legendás Illés zenekar 1965-re alakult ki, tagja volt Bródy János (gitár, furulya, billentyű, ének), Illés Lajos (billentyű, ének), Pásztory Zoltán (dob), Szörényi Levente (gitár, ének) és Szörényi Szabolcs (basszusgitár, ének).

Az Illés kezdett el először magyar nyelvű beatszámokat írni. A stílus és a dallamvilág kitűnő egységben volt, az 1969-es Illések és pofonok című albumot sokan értékelik a legjobb felvételnek.
Illés Lajos 1973. november 2-án feloszlatta a zenekart, majd 1974-ben ugyanazon a néven, más tagokkal újjászervezte az együttest.

A klasszikus felállású Illés együttes később több alkalommal - 1981-ben, 1990-ben 1996-ban és 2001-ben - együtt koncertezett. Pásztory Zoltán 2005 májusában elhunyt, ezután az együttes többi tagja Szörényi Örs bevonásával két búcsúkoncertet adott: az egyiket Csíkszeredán, a másikat a Sziget fesztivál nulladik napján.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását