2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kilépett a Fideszből

Kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából pénteki hatállyal Tóth András újfehértói polgármester. Ezt a Fidesz-frakció közölte csütörtökön az MTI-vel. A képviselő a nap folyamán levélben közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetésével, hogy p
2007. október 26. péntek 07:01 - Hírextra
A frakció tájékoztatása szerint Tóth András döntését személyes okokkal magyarázta, amelyeket nem kíván nyilvánosságra hozni.

A képviselő döntését a frakció vezetése tudomásul vette - fűzték hozzá.

Tóth András 1998 óta tagja az Országgyűlésnek. Az 1998-as és a 2002-es választáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú, Nagykálló központú választókerületéből került a parlamentbe, 2006-ban megyei listáról jutott az Országgyűlésbe.

2006-ban Újfehértó polgármesterévé választották.

Tóth András 1997-ben megszervezte az újfehértói Fidesz-csoportot, amelynek vezetője lett.
A képviselő kilépésével 160 főre csökkent a Fidesz-KDNP frakciószövetség létszáma, az eredeti 164-ről.

Az utóbbi időszakban Tóth András a második fideszes, aki kilépett a frakcióból. Augusztus közepén Lengyel Zoltán döntött úgy, hogy függetlenként folytatja munkáját a parlamentben rendőrségi ügye és az állítólag róla készült meztelen fotók miatt.

Az csak ideiglenesen csökkenti a képviselőcsoport létszámát, hogy október 12-én Kispál Ferenc lemondott mandátumáról, miután a Népszabadság azt írta, hogy egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint parlamenti padtársa helyett több alkalommal is megnyomta a szavazógombot, még júniusban. Helyére várhatóan Bodó Imre, Tiszasziget polgármestere kerül majd.

Október 20-án elhunyt a frakciószövetség egyik KDNP-s tagja, Deák András, aki a 2006-ban Budapesten, a XI. kerületben szerzett egyéni mandátumot, így a megüresedett helyre időközi választást kell majd kiírni.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását