2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kell 1956 szellemisége

1956 kapcsán nem csak Magyarországon lesznek rendezvények. A külföldön élő magyarok sem feledkeznek meg ’56 sorsfordító eseményeiről. Tavaly, az 50. évforduló kapcsán nagyobb jelentőséggel bírt október 23-a, de idén is lesznek megemlékezések.
2007. október 21. vasárnap 18:57 - Malina Adrienn
Brüsszelből az Európai Parlament egyik képviselője, Olajos Péter adott egy kis áttekintést.

Mennyire beszédtéma Brüsszelben, hogy mi történt tavaly október 23-án Magyarországon?

A magyarok között ez téma. Sőt, itt az Európai Parlamentben levetítették Pesti László: Megsebzett ünnep című filmjét. Volt megemlékezés, amit mi néppártosok rendeztünk.

Ez most volt a napokban?

Igen, két napja tartottunk egy előrehozott kis megemlékezést. Többen felléptek, itt volt Ákos, ő énekelt is. Egy kis ideig 1956 körül forgott minden.

Jövő héten, amikor 23-a lesz, mi Strassburgban vagyunk, és ott nincs nagy magyar kolónia, itt Brüsszelben viszont vannak szép számmal. Nagyon sok emigráns van, és az ő részvételükkel együtt volt egy kis ünnepség, táncbemutató, egy nagyon méltó megemlékezés. Ott is előkerültek egy fél mondat erejéig a tavalyi események, ami azért beárnyékolta a közös ünneplést.

A jövő héten Strassburgban is lesznek különböző összejövetelek, ahol 1956-ot elevenítik fel. Tavaly itt egy teljes 56-os év volt. Egész évben, minden hónapban volt valami kis ünnep, filmvetítés, kiállítás. Idén ilyen nem volt, mert nincs kerek évforduló, csak 23-a közelében vannak ezek az események.

A kint élő magyarok között hallott olyat, hogy valaki csak az évforduló miatt látogatna most haza?

Akik itt vannak Brüsszelben, a magyar kolónia, nekik megvannak a saját 56-os tradíciói. Ők az elmúlt évtizedekben nem tudtak hazamenni, így kialakult egy saját hagyományuk. Istentisztelet, utána fáklyás felvonulás, koszorúzás az ismeretlen katona sírjánál. Megvan ennek a megfelelő menete, és ezt legtöbben itt szokták eltölteni. Hiszen, ha az elmúlt 40-50 évben itt ünnepeltek, akkor most már ezt megtartották. Úgyhogy arról nem tudok, hogy valamiféle nagyobb vándorlás lenne a következő napokban Budapestre.

Mit gondol, itthon hogyan fognak zajlani az 56-os megemlékezések?

Hogy lesz-e valami atrocitás az utcán, azt én nem tudom, de abban reménykedem, hogy egy csendes és méltóságteljes ünnep lesz. Ez lenne nyilván a fontos, mert nem hiszem, hogy a múlt évi eseményeket bármiben tudná egy ezzel ellentétes ünnepség befolyásolni, vagy az akkor keletkezett fájdalmakat csillapítani. Megoldást erre nem fog adni, ha megint más irányt vesznek az események.

Jó lenne, ha 1956-nak a szellemisége megőrződne, nem kéne, hogy ez egy olyan eseménnyé váljon itt az elkövetkezendő években, amely erősítené a nemzet megosztottságát. 1956 pont azért nagyszerű, mert tudja az egész nemzetet egyesíteni, hiszen ugyanúgy voltak az 56-os szabadságharcosok között teljesen baloldali értékrendű, kommunista emberek, és jobb oldaliak is. Ez a szabadságról szólt és nem a politikai megosztottságról. Nagyon szomorú lennék, ha politikai megosztottság kérdése lenne az 56-os forradalom megünneplése.

Önnek, hogy fog telni a napja október 23-án?

Ülésünk lesz, és több tárgyban is fel kell szólalnom itt, a parlamentben. 13 óra 30 perckor és délután tartunk két megemlékezést és koszorúzás is lesz. Hazamenni nem tudunk, hiszen nekünk ez a nap nem munkaszüneti nap. Mi munkával ünneplünk, ahogy régen mondták.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2014. január 18. 20:21
3 HOZZÁSZÓLÁS

2010. december 5., 20:32 Vologya Nagy Imre az egyik cárhóhér karrierista
http://www.zalaihirlap.hu/hetvege/20101113_nem_tortek_meg_a_bortonevek

"Nem törték meg a börtönévek Farkas Bélát, az 1956-os forradalom egyik kiemelkedő szereplőjét

Farkas Béla okleveles bányamérnökről, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik kiemelkedő szereplőjéről ír könyvet Hóbor József tanár.

2010. november. 13. szombat | Szerző: Kelemen Valéria

TETSZETT A CIKK?

Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw iwiw Delicious Delicious Digg Digg Facebook Facebook GReader GReader URLGuru URLGuru StumbleUpon StumbleUpon Tumblr Tumblr Twitter Twitter dropshadow

Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!

nyomtatás nyomtatás | küldés e-mailban Küldés e-mailben | A+ | A- | Megosztom hozzászólás 1 hozzászolás
Nem törték meg a börtönévek Farkas Bélát, az 1956-os forradalom egyik kiemelkedő szereplőjét
A címzett e-mail címe:
Az Ön e-mail címe:
Üzenet
(Opcionális)
Másolat Önnek

Négy évvel ezelőtt, Lovásziban rendezett 56-os ünnepség előadójaként ismerkedett meg Farkas Bélával a könyv szerzője, aki a Zsigmondy-Széchenyi SZKI történelem-földrajz szakos tanára.

- Noha magam is lovászi születésű vagyok, mégsem tudtam addig Farkas Béla okleveles bányamérnökről, aki, mint a helytörténeti kutatással foglalkozó Jánosi Ferenctől hallottam: a forradalom alatt a lovászi olajipari munkástanács elnökeként irányította a vállalatot - idézte az előzményeket Hóbor József. - Farkas Béla szerénysége és személyisége már az első találkozás alkalmával magával ragadott, s elhatároztam, megírom a történetét.

Az 1926-ban Csornán született Farkas Béla a soproni egyetem bányamérnöki tagozatán szerzett oklevelet, s 1950-ben került a MAORT lovászi telepére.

- A fiatal mérnököt szerették a munkatársai, így amikor 1956. október 26-án az emberek összegyűltek, s az országos helyzetnek megfelelően próbáltak valami módon változtatni az életükön, a dinamikus és okos szakembert választották a munkástanács vezetőjének - folytatta Hóbor József. - Farkas Béla derék módon látta el a feladatot, s komoly szerepe volt abban, hogy a forradalom idején nem voltak a településen atrocitások, nem keletkezett kár a termelő berendezésekben, s garantálni tudták az olajipar biztonságát. Lovásziban úgy gondolták, bármilyen rendszer lesz, termelni kell és az embereknek jövőt kell biztosítani.

A forradalom leverése után Lovásziban tartották magukat a jelszóhoz: Egy liter olajat se az orosz tankokba! Egy időre leálltak a termeléssel, amely csak november végén indult be.
A szerző, Hóbor József (középen) Farkas Béla és felesége társaságában

- Farkas Bélát 1957 márciusában letartóztatták, s koholt vádak alapján, az úgynevezett Majerszky-perben a legsúlyosabb ítélettel, 13 évet kapott - folytatta a szerző, hozzátéve: az volt a hatalom koncepciója, hogy az egész olajiparban kreálnak egy monstre pert. - Magyarország szinte minden börtönét végigszenvedte, közben megtanulta a vízvezeték-szerelés csínját-bínját, összeállított egy cigány szótárt, kenyérbélből fabrikált sakk-készletet; fenntartotta szellemi frissességét. Végül 1963-ban amnesztiával szabadult, de politikai jogait csak 1978-ban nyerte vissza. S bár azt ígérte, hogy a kerékpárjára sem tesz olajat, azt is zsírral fogja kenni, ám amikor az olajipar országos vezetése megkereste, elvállalta az Orosháza melletti gázmező műszaki vezetését, termelésbe állítását. A mérnöki munka mellett tanított, több szakkönyvet jegyzett, s kiváló munkája alapján a vállalat szolnoki központjába helyezték, onnan ment nyugdíjba. Ma Budajenőn él, s forradalmi tevékenységéért 2006. október 23-án Lovásziban emlékérmet kapott, s idén a ZMÖ is kitüntette.

A kiadásra váró kötetről elmondta még: Farkas Béla a vele készült interjúsorozat végén csak annyit mondott: Nem akarok hős lenni! Ez lett a könyv címe.

Címkék: könyv, Hóbor József tanár, Farkas Béla okleveles bányamérnök
Kapcsolódó anyagok
Október 23.: ünnepi megemlékezéseket tartottak megyeszerte

lightgreyboxtop
Hozzászólások »

Eddig összesen 2 hozzászólás érkezett.

* "Április négyről szóljon az ének!" |
* 2010 11 28 |
* 17:21

"A hősökre és áldozatokra emlékeztek

Zalaegerszeg (haa) - A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének helyi szervezete Magyarország felszabadításáról emlékezett meg tegnap délelőtt ...

2007. április. 05. csütörtök | Frissítve: 2007. szeptember. 14. péntek | Szerző: Horváth A. Attila, Virrasztó Zsolt

nyomtatás nyomtatás | küldés e-mailban Küldés e-mailben | A+ | A- | Megosztom
A hősökre és áldozatokra emlékeztek
A címzett e-mail címe:
Az Ön e-mail címe:
Üzenet
(Opcionális)
Másolat Önnek

Zalaegerszeg (haa) - A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének helyi szervezete Magyarország felszabadításáról emlékezett meg tegnap délelőtt. Az évfordulós ünnepség résztvevői előbb az olai szovjet katonai temetőben, majd a vasútállomásnál álló felszabadulási emlékműnél helyezték el a kegyelet koszorúit és virágait, tisztelegve a II. világháború magyar és külföldi hősei, áldozatai előtt. A rendezvényen Hóbor József, a MEASZ megyeszékhelyi elnöke mondott beszédet."

"A győzelem napjára emlékeztek

A polgári demokrácia lehetősége teremtődött meg a fasizmus vereségével, fogalmazott Hóbor József az ellenállók és antifasiszták szövetsége megemlékezésén, melyet szombaton a II. világháború európai befejezésének 65. évfordulóján tartottak az áldozatok emlékművénél Zalaegerszegen.

2010. május. 10. hétfő | Szerző: Arany Gábor, Horváth A. Attila

A győzelem napjára emlékeztek
A címzett e-mail címe:
Az Ön e-mail címe:
Üzenet
(Opcionális)
Másolat Önnek

Szavai után a városi önkormányzat, az MSZP, a honvéd klub képviselői koszorúztak. A Göcseji úti rendezvény előtt a szovjet katonák olai temetőjében is hasonló emlékezésre került sor, ahol Gondos Ferenc ezredes, a honvéd klub vezetője idézte a világégés történéseit.

Címkék: Zalaegerszeg, Gondos Fernc, győzelem napja, Hóbor József, fasizmus "

www.antifasiszta.hu/documents/tovabb_69.pdf

Ők azok akik leverték a szovjet TESTVÉREIK behívásával és segítségével a forradalmat 1956-ban és "ellenforadalomnak" titulálták hosszú éveken át - a zsidó ávósok mindig felül lévő kiváltságos klikkje.
Ugye?
Amit sehogy nem tudsz elnyomni, annak állj az élére végül? Vagy hogy is van ez?

* Berta János 1956-os kivégzett lovászi mártír |
* 2010 11 28 |
* 14:44

Eljutottunk odáig, amit még a Habsburgok sem léptek meg soha, hogy Aradon koszorúzzanak október hatodikán.

http://www.google.hu/search?hl=&q=%22h%C3%B3bor+j%C3%B3zsef%22+magyar+ellen%C3%A1ll%C3%B3k+%C3%A9s+antifasiszt%C3%A1k+sz%C3%B6vets%C3%A9ge&sourceid=navclient-ff&rlz=1B3GGGL_huHU244HU244&ie=UTF-8

+
A képek 2010.10.23.-án készültek, a községben, a honlapon láthatóak.
Ott "koszorúz, lerója a kegyeletét" az egyik legszovjetbarátabb hű MSZMP titkár a községből, anno olajüzemből.
Nem írom ide, mit mondott, amikor 1989 őszén éjjelente már mi plakátoltunk (ellenük és az diktatúra rendszerük végének érdekében), mert hátha a személyeskedés sekély posványába esnék avval én is.
De nézheti bárki, most nem a munkásőr za.pk. elvtárs volt ott, mint az emlékhely avatásán, hanem a Párttitkár Elvtárs (kék balon kabát, kék ÁVÓ szín?)!

http://www.lovaszi.hu/modules/coppermine/displayimage.php?album=23&pid=517#top_display_media
http://www.lovaszi.hu/kepek/Eletunk/20101023_07.JPG
http://www.lovaszi.hu/kepek/Eletunk/20101023_24.JPG
http://www.lovaszi.hu/kepek/Eletunk/20101023_25.JPG

Elvtársak!
Szép volt.
János (nem ott nyugszik szegény meggyötört teste) nem tud erre mit reagálni, de van tippem mit mondana...

Tags: Lovászi, 1956, "ellenforradalom" forradalom, "kém" menekült, büntetettek, elvándoroltak, egzisztencia, karrier, kommunista, párt, hűség, köpönyeg, fordulat, stb."
2010. november 28., 14:32 Vologya Nagy Imre az egyik cárhóhér karrierista
Tags: ZALAI HÍRLAP (törölték többször is)

"

* internet google archívok? |
* 2010 11 28 |
* 10:11

Hozzászólások »

Eddig összesen 7 hozzászólás érkezett.

* A vöröshajú Tótiván elvtárs, szintén Lentiből |
* 2010 11 18 |
* 05:41

Szervusz százados!
Mi újság a Zétában, még mindig jó fröccsöt kapni? Pedig az én konspirációs-találka /családiház, nem messze onnan/ lakásomon is ihattál akár.

* Lukács százados, Lenti |
* 2010 10 26 |
* 12:23

Nem érted ezt itt ugye?
Mert törlik naponta többször némelyiket innen - célzottan!

Az sem érdekli őket, ha felsorolnám kiket törtünk meg és szerveztünk be besúgónak a hátralévő életükre szinte.

Nem írom ide. És azt sem, én melyik lenti L. százados voltam. - Van aki még emlékszik rám azért...

* És ez volt itt a 2. hsz: |
* 2010 10 26 |
* 12:16

* Kinek lett ez ciki, hogy később töröltette innen? :) |
* 2010 10 26 |
* 08:31
Nem mélylinkelések!
http://zalaihirlap.hu/hetvege/20101022_szazfos_nevsor___eddig_eltitkolt_tenyek

Eddig összesen 2 hozzászólás érkezett.

* Nem a Kuka elvtárs verte le a csillagot sem, a Szabó nevű villanyszerelő kötötte ki az áramot és dobta le, aki emigrált utána |
* 2010 10 25 |
* 09:42

Ugye megírtam előre.

Tags: Lovászi, 1956, "ellenforradalom" forradalom, "kém" menekült, büntetettek, elvándoroltak, egzisztencia, karrier, kommunista, párt, hűség, köpönyeg, fordulat, stb.

* Ez volt itt az 1. hsz: |
* 2010 10 26 |
* 12:07

* Ne replikázzatok ide, mert emlékszem és akkor idézhetek a községi (karrier)beszédeitekből is |
* 2010 10 23 |
* 10:04

Kedves Béla bácsi, Tanár úr! (fent a cím nem önnek szóló)

Tudja nem illik így az ünnep idején és éppen e sorok alá, de akkor is megjegyzem.

Akik a Berta Jancsit holtában is gyalázták (de még hogy!) az elmúlt évtizedekben, talán még a kilencvenes években is, most egyre odasorakoznak "megemlékezni" az azóta végre a faluban felállított kopjafájához.
A karrieremberkék és (elv)társaik. Na, ezért nem megyek oda, mert furcsa érzés lenne mellettük, köztük.
Talán érthető.
(Tőlük nem várom, hogy pont ezt értsék. Nem jellemző.)

Isten adjon megnyugvást minden a szebb és jobb országért elhaltnak e honban és bárhol.

* "Farkas Pista villanyszerelő" elmondásából: |
* 2010 10 26 |
* 09:15

A Lukács százados elvtársra gondoltál például?
Aki egyik /akkor/ fiatal kollégánk tartótisztje lett és volt hosszú évekig és az az illető még a "rendszerváltás" után is csupán a szemeiről készült keskeny képpel merte vállalni az amúgy névtelenség mögé húzódott válaszait a ZH. akkori író-riporterének a helyi eseménykről, ám egy sajátos szemszögből 'emlékezve'?

* "Taxis Totyó", volt lovászi fegyeveres forradalmár |
* 2010 10 26 |
* 08:59

Mit szól hozzá Tanár úr!? Még mindig nincs szólás-szadadság, látja! Mert ez a napilap évtizedekig az övék volt és máig őket védi, pártolja, takargatja, vagy dicsőíti is akár. Naná!

Addig törölgessetek, még a végén akkor ide írok néhány adatot. Pl., hogy kit törtek meg a forradalom után és kinek ki lett a TARTÓTISZTJE! (Vigyázat, elmondták régebben az érintettek, ha nem is a családjuknak.)

* János (írta) |
* 2010 10 26 |
* 08:33

"Köszönöm a tudósítást!
Ilyenkor jut eszembe a saját mondásom. A Habsburgokban legalább van annyi gerinc, hogy nem mennek el október hatodikán Aradra koszorúzni!
Más: amit nem tudsz elnyomni, betiltani, nevetségessé tenni, ... stb, annak állj az élére!"

Szeretném látni az összes hozzászólást! "

* a vörös hajú Tótiván konspirációs-találka lakása a Zéta közeléből? |
* 2010 11 28 |
* 09:14

Ez a cikk tartalmazozz hsz. rovatot jó ideig. Aztán később, utólag törölték az egészet onnan, és nincs alatta írási lehetőség. Ezért:

http:www.zalaihirlap.hu/.../20101022_szazfos_nevsor___eddig_eltitkolt_tenyek?

Százfős névsor, eddig eltitkolt tények

Számos új adatnak jutott birtokába az 1956-os eseményeket taglaló Forradalom Lenti térségében című kötet bemutatása óta, ezért is tartotta fontosnak egy második, bővített kiadás megjelentetését a szerző.

2010. október. 23. szombat | Szerző: Gyuricza Ferenc

TETSZETT A CIKK?

Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw iwiw Delicious Delicious Digg Digg Facebook Facebook GReader GReader URLGuru URLGuru StumbleUpon StumbleUpon Tumblr Tumblr Twitter Twitter dropshadow

Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!

nyomtatás nyomtatás | küldés e-mailban Küldés e-mailben | A+ | A- | Megosztom hozzászólás 6 hozzászolás
Százfős névsor, eddig eltitkolt tények
A címzett e-mail címe:
Az Ön e-mail címe:
Üzenet
(Opcionális)
Másolat Önnek

Lenti térsége múltjának legismertebb kutatója, Tantalics Béla 2007-ben készült el az 1956-os eseményeket bemutató kötetével, ám már akkor jelezte, hogy a forradalom és szabadságharc Lentiben és annak térségében zajló eseményeit nem sikerült teljes egészében feltérképeznie, így tovább folytatta az adatgyűjtést. Ennek során több, a nyilvánosság elől eddig eltitkolt tény jutott tudomására.

- Az egyik ilyen adat a lovászi Berta Jánossal kapcsolatos - sorolta Tantalics Béla. - Az már közismert, hogy az 1938-ban Máhomfán született fiatalember részt vett a forradalmi eseményekben, majd 1956 őszén Nyugatra menekült. Két év múlva azonban hazajött, ám a sárvári vasútállomás éttermében az ottani munkásőrök lefogták, majd Budapestre vitték, ahol a Kozma úti börtönbe zárták, végül kémkedés vádjával elítélték és kivégezték. A börtön régi iratai között a közelmúltban sikerült megtalálni azt a spirálfüzetet, amelybe a kivégzettek adatait írták. Ebben Berta János neve is szerepel, s mellette a dátum, amely egyértelművé tette, hogy nem 1958-ban, hanem egy évvel később, 1959. március 28-án került sor az ítélet végrehajtására. Ugyancsak szerepelnek a kötetben Berta János periratai, amiket az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában találtam meg.

A most megjelent kibővített kötet másik fontos új fejezete a Zalai Fehér Gárda Mozgalommal kapcsolatos, melynek léte a szerző szerint jóformán
Tantalics Béla 2007-ben készült el az 1956-os eseményeket bemutató kötetével, amelyet most kiegészített, hisz´ több,a nyilvánosság elől eddig eltitkolt tény jutott tudomására – Fotó: Gyuricza Ferenc

már a feledés homályába merült, pedig a megőrzött eskü szövege szerint komoly katonai ellenállásról van szó, amely a kommunizmus megdöntésére irányult.

- Száz körüli személy nevét találtam meg, ők valamennyien felesküdtek a fegyveres harcra - folytatta Tantalics Béla. - A Zalai Fehér Gárda Mozgalom országos méretű szervezkedéssé nőtte ki magát. Tagjai még a hatalom átvételére készülő ellenkormányt is létrehoztak, mely Párizsban alakult meg. A szovjet kémelhárítás azonban felmorzsolta a szervezkedést, mielőtt valóban a tettek mezejére tudtak volna lépni. A tagok egy része, köztük Vitéz Szakály János, akinek iratait szintén sikerült meglelnem, Nyugatra menekült, másokat börtönbe zártak vagy kivégeztek. Utóbbiak közé tartozott a 16 éven át börtönben sínylődő Szalai Károly, a 301-es parcellában nyugvó Bartal Béla, vagy az a Kiss Zoltán, akinek sírhelyéről a mai napig semmit sem tudunk.

A kötet szerzője szólt arról is, hogy a kiegészítések mellett a második kiadásnak még egy fontos oka volt. A 2007-ben megjelent kötet ugyanis teljes egészében elfogyott, és ma is igény mutatkozik rá, főleg könyvtárak és iskolák részéről - többek között azért is, mert tanulmányi versenyek felkészülési anyagának is ajánlották már. A hiányt a kiadást újból vállaló Lenti Honismereti Egyesületnek köszönhetően most talán sikerült pótolni.

- Azon fáradoztunk, hogy a kommunizmus áldozatainak névsora minél teljesebb legyen - tette még hozzá Tantalics Béla. - Nagy erénynek tartom, hogy 1956 az országot összekovácsolta, s külön meg kell emlékezni arról, hogy Lentiben - amely amúgy a forradalom utolsó végvárának is tekinthető, hiszen ide csak november 7-én jöttek be az oroszok - az akkori események egyetlen halálos áldozatot sem követeltek.

Címkék: Tantalics Béla, 1956
lightgreyboxtop
Hozzászólások »

Eddig összesen 6 hozzászólás érkezett.

Szeretném látni az összes hozzászólást!

Látni? Legfeljebb a Google látja még. :)
"
...
2010. november 28. 17:36

2010. november 28. 14:17

Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását