2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A Dominik-ügy kérdései

Soron kívüli boncolást végeztek kedden késő este a tegnap holtan megtalált monorierdei kisfiú maradványain. Az elsődleges eredmények a szülők legutolsó verzióját támasztják alá, azaz kutya téphette szét a kétéves gyereket.
2007. október 17. szerda 16:25 - Hírextra
Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy kedden este megtörtént a Monorierdőn megtalált halott kisfiú maradványainak soron kívüli boncolása. Az ez alapján elkészült elsődleges vélemény nem csak azt állapította meg, hogy valóban a keresett kisfiú holttestéről van szó, de az is kitűnik belőle, hogy a gyerek halálával kapcsolatban igazat mondtak a szülők. Vagyis a gyereket kutya tépte szét. Azt azonban, hogy pontosan mikor és milyen körülmények között halt meg, további vizsgálatok fogják megállapítani.

Időközben a család összes kutyáját elszállították a rendőrök, és ők gondoskodnak róluk. Egyelőre ugyanis csak a szülők elmondása alapján tudható, hogy az egyik állat tépte szét a gyereket. A kutyák sorsáról a következő vizsgálatok függvényében és a nyomozás további részében döntenek.

Takács Dominik, a kétéves monorierdei kisfiú holttestét kedden találták meg a rendőrök a család háza közelében. A fiút a szülei szerint apja kutyája tépte szét, a szülők közösen ásták el a házhoz közeli erdőben. A kisfiú eltűnését korábban anyja jelentette be. Az asszony azt mondta, a gyerek augusztus elején a Margitszigetről tűnt el. A nő múlt hét pénteki kihallgatásán tört meg és vallotta be, hogy a gyerek meghalt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását