2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nekik is büdös volt elszállítani

Feltehetően az illetékesség körüli zűrzavarból fakadó "feledékenység" miatt kilenc napig nem szállítottak el egy holttestet Bécsben. A Kurier című osztrák lap szerint a "hivatali zavart" valószínűleg az okozta, hogy míg korábban a rendőrség dolga volt ért
2007. október 16. kedd 14:27 - Hírextra
A szomszédok először arra lettek figyelmesek, hogy a floridsdorfi lakáshoz tartozó postaládában egyre gyűlnek a küldemények, a lakásban élő idős hölgyet pedig napok óta nem látják. Még a közeli kórházakban is érdeklődtek utána, de hiába. Végül felhívták a rendőrséget, amely a mentőkkel és a tűzoltókkal együtt kivonult a helyszínre.

Egy létra segítségével bejutottak a lakásba, ahol az előszobában megtalálták a hetvenhat éves Ilse K. holttestét. A rendőrök rádión értesítették az ügyeletes halottkémet, majd annak megérkezése után - mivel az esetleges idegenkezűséget ki lehetett zárni - elhagyták a lakást. Az orvos megállapította a halál bekövetkeztét, majd ő is távozott. Még beugrott a rendőrőrsre, hogy leadja a lakás kulcsát.
A holttest elszállításáról azonban senki sem intézkedett, sem a rendőrök, sem a halottkém nem szólt a hullaszállítóknak. A társasház lakói kilenc napig bírták a terjengő bűzt, aztán újra riasztották a rendőrséget.

A Kurier című osztrák lap szerint a "hivatali zavart" valószínűleg az okozta, hogy míg korábban általában a rendőrség dolga volt értesíteni a temetkezési vállalatot, illetékességi átszervezés miatt - ha bűncselekmény nem történt - a halottkémi szolgálatra hárul a feladat. Az ügyeletes orvos azonban egész egyszerűen megfeledkezett erről, és elmulasztotta a telefonhívást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását