2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Shakira a világ megmentői között

A perui és a nicaraguai egészségügyi ellátás és az iskolarendszer újjáépítésére, illetve az ott élő emberek életminőségének javulásához szükséges árucikkek beszerzésére fordítják azt a 40 millió dollárt, amelyet alapítványa révén juttatott el a rászorulók
2007. október 3. szerda 08:44 - Hírextra

A 30 éves popsztár a Bill Clinton nevével fémjelzett globális kezdeményezés keretében segíti a földrengések és hurrikánok által sújtott perui és nicaraguai települések újjáépítését.

Shakira Latin-Amerikában működő, ALAS elnevezésű alapítványának a munkáját a Vöröskereszt is segíti.

Az ALAS kidolgozott egy kísérleti tervet is, amelynek megvalósítására három év áll rendelkezésre. A projekt legfőbb célja a gyerekek életkörülményeinek javítása, a négy leginkább rászoruló latin-amerikai országban.

"Negyven millió gyerek nem jár iskolába. Négyszázezer hal meg naponta gyógyíthatatlan betegségekben. Száznyolcvan millió ember nem jut tiszta ivóvízhez" - mondta Shakira. Erre a programra ötmillió dollárt különítettek el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását