2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az NCA elhatárolódik Zuschlagtól

A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Tanácsa elhatárolódik azoktól a sajtóban megjelent célozgatásoktól, amelyek a szervezet érintettségére utalnak a Zuschlag-ügy kapcsán - fogalmazódott meg a tanács keddi kihelyezett ülésén Szekszárdon.
2007. szeptember 25. kedd 22:15 - Hírextra

Azt állapítottuk meg, hogy az NCA szűrőrendszere jól működött, mindenki, akinek szerepe volt az érintett két pályázat elbírálásában, értékelésében, összegzésében, meghozta azokat az intézkedéseket, amelyeket meg kellett hozni - nyilatkozta az MTI munkatársának Németh Ferenc elnök.

Közölte: a két alapítvány ügye 2005-ben indult, pályázaton nyertek "a nagy egészhez képest viszonylag elhanyagolható összeget", majd az elszámolás időszakában az Országos Hatókörű Civil Szervezeteket Támogató Kollégiumnak, ahol ezt nyerték, feltűnt néhány olyan ügy, amely mellett nem akartak elmenni. Ezért levelet írtak Kiss Péter miniszternek, jelezték észrevételüket, hogy nem valósult meg a szakmai program.

Hozzátette: a minisztériumi főosztály válaszleveléből kiderült, hogy a miniszter intézkedett, felkérte a Magyar Államkincstárt vizsgálja meg ezt a két szervezetet, éljen jelzéssel az APEH, illetőleg a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészségnél.

Így került felszínre, hogy ezekkel az alapítványokkal baj van - fűzte hozzá Németh Ferenc.
A tanács elnöke megállapította: "az NCA rendszere működőképes, viszonylag jól ki tudja szűrni a visszásságokat, visszaéléseket, amelyek egy ilyen rendszerben ennyi pályázat esetén előfordulhatnak".

A tanács kihelyezett ülésének napirendjén szerepelt többek között a Nemzeti Civil Alapprogram hatásvizsgálata című kutatási program eredményeiről szóló beszámoló, valamint a 2008. évi támogatási elvek és a forrásmegosztás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását