2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A kormány nem támogatja a MÁÉRT felélesztését

Semmilyen módon nem támogatja a kormány a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) feltámasztását - jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külpolitikáért és nemzetpolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek szombaton.
2007. szeptember 15. szombat 11:29 - Hírextra

Gémesi Ferenc a távirati irodának hangsúlyozta: a MÁÉRT arra volt jó, hogy politikai nyilatkozatok hangozzanak el, nem arra, hogy ott érdemi munka folyjon. Hozzátette: az testületet többen belpolitikai érdekérvényesítésre próbálták felhasználni. Véleménye szerint attól, hogy összecsődítenek mindenkit, akinek a nemzetpolitikában szerepe van, attól az a találkozó még nem legitim és nem hatékony. "Ez önbecsapás" - közölte.

Az államtitkár minderről annak kapcsán beszélt, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteken olyan nemzetpolitikai stratégiát fogadott el, amely szerint szükség van többek között a Magyar Állandó Értekezlet működési zavarainak elhárítására és a testület - vagy más, hasonló jellegű, nemzetközi közmegegyezést kifejező fórum - mielőbbi összehívására.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken újságíróknak arról nyilatkozott: örülnek annak, hogy a KMKF-en elfogadott nemzetpolitikai stratégia tulajdonképpen feléleszti tetszhalotti állapotából a Magyar Állandó Értekezletet, amelyet már hosszú idő óta nem hív össze a kormány.
A nemzetpolitikai stratégiában megfogalmazott egyéb kérdésekről szólva az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány elvi támogatást adott a határon túli magyarok brüsszeli lobbiirodájának létrehozásához, de az iroda költségeit az Országgyűlésnek kell kigazdálkodnia.

A KMKF által elfogadott nemzetpolitikai stratégiában szerepel a Magyarok Világszövetségéhez hasonló szervezet létrehozása. Gémesi Ferenc emlékeztetett arra, az MVSZ kiszolgáltatta magát egyéni és politikai céloknak és nem garantálható, hogy ez nem történne meg újra egy hasonló szervezettel.

A határon túli magyar szervezetek budapesti irodájának tervével kapcsolatban annyit mondott, nem tudja milyen többletet tudna adni akkor, amikor hetente-kéthetente egyeztetnek a határon túli szervezetek vezetőivel.

A KMKF ülésén szóba került, hogy a schnegeni csatlakozás milyen hatással van a kárpátaljai és vajdasági magyarokra. Németh Zsolt (Fidesz) pénteken egy lehetséges új vasfüggönyről beszélt.
Gémesi Ferenc felhívta a figyelmet arra: a schengeni csatlakozás a magyarországi és az uniós országokban élők számára óriási pozitív változás jelent. Úgy látja, a vajdaság és a kárpátaljai magyarság esetében külön támogatni kell a kapcsolattartást az anyaországgal. Arra az unió is lehetőséget ad, hogy az identitás megőrzése érdekében támogassuk a határon túli magyarokat - közölte, hozzátéve: százmillió forint nagyságrendű összeg áll rendelkezésre a schengenen kívül rekedő, két területen élőknek a magyar-magyar kapcsolattartására.

Kiemelte: hasonlóan az oktatási-nevelési támogatáshoz, ez is egyéni támogatás, és erre is pályázni lehet majd.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását