2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Műemlékeket bontanak

Elkezdtek bontani két műemlék épületet Pesten, a régi zsidó negyedben, egy hétemeletes házat pedig felépítenének a zsinagóga közelében. A munkálatok engedéllyel zajlanak, az ÓVÁS! Egyesület azonban nem ért egyet, ezért demonstrációt fontolgatnak.
2007. szeptember 13. csütörtök 14:07 - Hírextra

A Síp utca 8-as és 10-es műemlék házaknál jelentek meg a buldózerek. A tervek szerint a két 19. századi kétemeletes védett épületre még három szintet emelnének, a munkálatokat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyezte - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében az ÓVÁS! Egyesület. Ezen túl szintén a műemléki környezetben egy új hétemeletes ház fog épülni nem messze a zsinagógától és a holokauszt áldozatainak emlékfájától.

A Síp utca az UNESCO által védett budapesti világörökségi terület védőzónájába tartozik. A negyedben ennek ellenére 2004. óta bontások zajlanak, egyes utcákban már az épületek 60 százaléka kicserélődött - olvasható a közleményben.

Jávor István, az egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy egyáltalán nem értenek egyet az új építkezésekkel, ezért terveznek hamarosan egy utcai demonstrációt a negyed megóvása érdekében.

Az elnök elmondta azt is, hogy részben közbenjárásuknak köszönhetően még ebben a hónapban Budapestre érkeznek az UNESCO szakértői, hogy megvizsgálják a környéken kialakult helyzetet. Az egyesület szerint még az is megtörténhet, hogy a világörökség méltatlan kezelése miatt a főváros elveszíti védett státuszát.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását