2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Minden idők leglátványosabb világbajnoksága

Minden idők leglátványosabb maratoni kajak-kenu világbajnokságára készülnek Győrben. A világversenyt szeptember 8-án és 9-én rendezik a kisalföldi megyeszékhelyen. A VB-n 412-en, míg a veterán versenyeken 350-en állnak rajthoz, a sportolók már meg is érke
2007. szeptember 5. szerda 13:51 - Hírextra
32 ország 770 versenyzőjét várják ezen a hétvégén Győrbe a maratoni kajak-kenu világbajnokságra és a masters világ kupára. A szervezők az eddigieknél látványosabb küzdelmeket ígérnek, ugyanis változtattak a pályán: a résztvevőknek hat kört kell megtenniük a zömmel belvárosi folyószakaszokon - a Rábán és a Mosoni-Dunán - kijelölt pályán. A lelátókat közvetlenül a futószakaszok mellé építették fel, így a nézők testközelből figyelhetik az eseményeket. A maratoni szakágban egyébként a felnőtteknél 36,6 kilométer a táv. A versenyeket zártláncú tévén keresztül a kivetítőkön is nyomon lehet majd követni. Minden hajót chippel szerelnek fel, így a pontos részidők is azonnal láthatók lesznek.

A világversenyre rengeteg nézőt várnak, ők az egyetemi parkolót vehetik igénybe. A hétvégén belépőt is fizetni kell: felnőtteknek 900 Ft-ba, nyugdíjasoknak és gyerekeknek 400 Ft-ba kerül a jegy - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kadler Gusztáv, a szervező bizottság elnöke.

A szakvezetők mind az ifjúságiaknál, mind a felnőtteknél két-két aranyérmet várnak a magyar versenyzőktől.

A világbajnokság hivatalos megnyitója szeptember 7-én, pénteken 20 órakor a vízi színpadon lesz. A megnyitó előtt és alatt forgalom korlátozásokra kell számítani. A záróünnepséget szeptember 9-én vasárnap, ugyancsak 20 órakor tartják, a vízi színpadon a Bikini együttes ad koncertet. A veterán versenyek már szerdán délelőtt elkezdődtek, a világbajnokság küzdelmeit pedig szombaton reggel 8 órától rendezik.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását