2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Fidesz: a kormány most legalább már nem tagad

A Pénzügyminisztérium (PM) valójában nem cáfolja a luxusadó értékhatárának tervezett csökkentését - reagált a Fidesz a tárca szerdai közlésére, amely szerint nem terveznek változásokat a luxusadónál.
2007. szeptember 5. szerda 19:45 - Hírextra
"A luxusadó kapcsán a PM nem cáfolja, hogy a 100 milliós forintos értékhatárt elérő ingatlanok esetében jövőre már az 50 millió forint feletti rész után is fizetni kell" - olvasható a Mádi László fideszes képviselő által jegyzett, az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A PM korábban azt írta, hogy nem tervezi a luxusadó értékhatárának 100 millió forintról 50 millió forintra történő csökkentését 2008-ban. A tárca közleményét annak kapcsán juttatta el az MTI-nek, hogy az Index internetes újság részletesen ismertette a tudomására jutott jövő évre tervezett adóváltozásokat, s ezen belül azt írták: a tárca javaslata szerint jövőre megfelezik a luxusadó értékhatárát, 100 millió forintról 50 millió forintra.

"A tárca azzal számol, hogy hasonlóan 2007-hez, jövőre is 100 millió forint feletti értékű ingatlanok után kell fizetni a luxusadót" - írta reagálásában a PM.

A Fidesz ugyanakkor úgy látja, hogy a PM "az adószigorítások hírére úgy csinál, mintha cáfolna, de valójában nem cáfol, csak ködösít, megpróbálja félrevezetni az embereket".

Mádi László azt írta: "nem cáfolják, hogy 2009-től igenis leszállítják a luxusadó értékhatárát 50, vagy akár 10 millió forintra".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását