2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Olcsóbb lesz és időt is spórolhatunk

Százezer forint helyett tizenötezerből is megúszható a cégbejegyzés, nem kell külön ügyvédhez, közjegyzőhöz fordulniuk a kisvállalkozóknak - derül ki a kormány legutóbbi ülésén elfogadott törvényjavaslatból.
2007. március 17. szombat 11:50 - Hírextra
A zártkörű részvénytársaságoknak húsz helyett öt milliós, míg a kft.-knek három millió helyett csak félmillió forintos alaptőkével kell rendelkezniük - írja a Népszava. Szeptembertől két munkanapra, 2008. július elsejétől pedig, amikor kötelezővé teszik az elektronikus bejegyzést, egy munkaórára csökkenhet az egyszerűsített cégbejegyzési kérelem elbírálása. Korábban ez többhetes ügyintézést vett igénybe. A kormány által elfogadott törvényjavaslatot még el kell fogadnia az Országgyűlésnek - írja a lap.

Az egyszerűsített cégbejegyzést elsősorban kis- és középvállakozásoknak találták ki (kkt., bt., kft.), melyeknek mindössze ötféle dokumentumot kell csatolniuk a bejegyzési kérelemhez. A javaslat melléklete mindhárom cégformához tartalmaz szerződésmintát. Ezzel - minután a cég adataival kitöltötték - egy használható és bejegyzésre alkalmas alapító okirathoz jutnak a vállakozók. Az alapítási címpéldány elkészítése miatt nem kell majd közjegyzőhöz menni, azt bejegyzést végző ügyvéd is ellenjegyezheti. Továbbá bankszámlát sem kell előzetesen nyitni, csupán nyilatkozni kell annak meglétéről, és a bejegyzés után nyolc napon belül megnyitni a bankszámlát, és befizetni a pénzt - olvasható a Népszavában.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását