2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Új kisgazdapárt alakult

Párttá alakult szombaton Budapesten a Kisgazda Polgári Szövetség, a Fidesszel együttműködésben lévő szervezet elnökévé Turi-Kovács Bélát választották.
2007. március 3. szombat 13:59 - Hírextra
Turi-Kovács Béla hozzátette, az ellenzék vezető pártájával történő kapcsolatot továbbra is a két párt közötti együttműködés jegyében képzelik el, így az újonnan létrejött párt a szövetség részeként, azt erősítve kíván politizálni. A Kisgazda Polgári Szövetség elnöke hangsúlyozta: "a legjobb kisgazda hagyományokat" kívánják folytatni.

Mindehhez kapcsolódva Turi-Kovács Béla kitért arra, programjukban kiemelt szerepet kap a mezőgazdaság és a vidék fejlesztése, illetve a környezetvédelem.

A politikus szólt arról is, hogy a vidéken élő elszegényedett rétegeket, munkanélkülieket kívánják megszólítani és képviselni. Kérdésre válaszolva Turi-Kovács Béla úgy nyilatkozott, a Kisgazda Polgári Szövetségnek a Fidesz frakcióján belül hat országgyűlési képviselője van, továbbá többezres tagsággal rendelkeznek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását