2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nincs gond a Pakson a Duna miatt

Csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaznak azok az elmúlt napokban megjelent hírek, miszerint a paksi atomerőmű riasztást adott ki a Duna vízének megemelkedett hőmérséklete miatt - jelentette ki Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019. augusztus 8. csütörtök 13:54 - HírExtra
 

Hangsúlyozta: riasztás egyáltalán nem történt, csak elővigyázatosságból készültek mérések.

Mint mondta, az erőmű működéséhez szükséges, hogy a Duna egy részét - a legalacsonyabb vízállásnál is legfeljebb 10 százalékát - bevezessék az atomerőműbe, ezt követően a részben megtisztított és kissé felmelegedett vizet pedig visszavezetik a Dunába.

A jogszabály szerint a beömlő meleg vizet követő 500 méteren - a teljes szelvényben - a hőmérséklet nem érheti el a 30 Celsius-fokot, éppen ezért ha a Duna hőmérséklete eléri a 25 Celsius-fokot, akkor az atomerőmű munkatársai méréseket végeznek és ha úgy látják jónak, akár termeléscsökkentést is elhatározhatnak - magyarázta.

Idén a Duna hőmérséklete nem érte el a 25, csak a 23 Celsius-fokot, de az atomerőmű elővigyázatosságból június 24-től méréseket végzett, amelynek összes értéke az erőmű honlapján megtekinthető - tudatta Kovács Antal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását