2024. március 29. - Auguszta
A statisztikai adatok szerint az idei év második felében csökkentek a hazai ingatlanárak. Ilyen tendenciát 2013 óta nem tapasztaltunk, míg 2017 első negyedéve 5%-os bővülést, addig a következő három hónap 1,5%-os mérséklődést mutatott. Ennek ellenére egyelőre nem kell attól tartanunk, hogy a pozitív lakáspiaci tendencia megáll.
2017. október 14. szombat 08:02 - HírExtra
 Az árverés 30-50%-kal kedvezőbb árakat jelent

A mostani ingatlanpiacon egyáltalán nincsenek egyszerű helyzetben az első lakásukat keresők, a hirtelen drágulás ugyanis a kedvező hitelezési feltételek ellenére is problémát vethet fel. A magasabb eladási ár felhúzza a havi törlesztő részletet, illetve a futamidőt, ami meghaladja az utóbbi években tapasztalt szintet.

Ennek ellenére találkozhatunk olyan hirdetésekkel, ahol a piaci árhoz viszonyítva 30-50%-kal kedvezőbben kerülnek meghirdetésre a lakások. Az ezek mögött meghúzódó indok a nem valós hirdetésekkel történő figyelemfelhívás, az önkormányzati lakás bérleti jogának értékesítése vagy az árverés. Utóbbi lehetőséget mégsem rohanják meg az érdeklődők, hiszen a minőség tekintetében inkább a felújítandó állapotra lehet számítani. Ez pedig pénzt, illetve időt kíván, ezért ebbe nem mindenki szeretne belevágni.

A következő visszavető ok a licit lehet, mely elérhet egy olyan pontot, amikor már nem éri meg a felújításra áldozni. Amennyiben viszont valakiben megvan a vállalkozó szellem, érdemes figyelnie az aktuális árverési hirdetményeket.

A nyár nem hozott jelentős változást az ingatlanárakban

Az ingatlanpiaci szezonalitás térségenként eltérő mértékben mutatkozik meg. A nyári hónapok alatt bizonyos nagyvárosokban – Miskolc, Győr – 1-2%-kal mérséklődtek az átlagárak, a központi városok döntő részén viszont tartotta magát a bővülő tendencia. Ebben az esetben egyszámjegyű, 1-6%-os növekedésről beszélhetünk. Az ősz kezdete újabb lendületet hozott, bár Nyíregyházán, illetve Szolnokon 1-2%-kal csökkentek, addig a legtöbb megyeszékhelyen tovább emelkedtek az átlagos négyzetméterenkénti árak.





Az átlagos ingatlanárak változása az ország egyes nagyvárosaiban (2017 nyarán, illetve a szeptemberi időszakban)


Több százezres különbség a nagyvárosok között

Az árváltozások ugyan nem mutatnak kiugró eltérést az egyes városok között, a típusok átlagárai viszont már más képet adnak. Ennek tükrében Budapest első helye megkérdőjelezhetetlen, a különbség bizonyos esetekben a 150-200 ezer forintot is meghaladhatja. A fővárosi árszínvonalhoz viszonyítva a Debrecenben, Győrben Szegeden vagy Pécsen meghirdetett családi házak 30-40%-kal kedvezőbb Ft/m2 áron érhetőek el, ami 200-250 ezer Ft/m2 átlagárat takar.

A szegmens árai Miskolcon vagy Szolnokon mintegy 50%-kal maradnak el a fővároshoz képest. A lakáspiacon ugyancsak hasonló differenciálok tapasztalhatóak, a listavezető Budapestet a tégla-, illetve panelépítésű lakások tekintetében Debrecen, Győr, valamint Kecskemét követi – 100-240 ezer Ft/m2 árral lemaradva –, az észak-alföldi régióban pedig jelentősen alacsonyabb árszínvonal érvényesül.

Átlagos ingatlanárak az ország egyes nagyvárosaiban (Ft/m2, 2017. szeptemberi adatok alapján)

A piac továbbra sem áll meg

A piac forgalmának megtorpanásával továbbra sem kell számolni, hiszen a szeptemberi tranzakciószám mindössze 1%-kal maradt el az augusztusi adatoktól. Ez több mint 13600 adásvételt jelent, ami napokra bontva 440 lakásértékesítés országszerte. Az idei év összesített 115 ezres adata túlszárnyalta a tavalyi év 114 ezret el nem érő számát.
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: ingatlannet.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását