2024. március 29. - Auguszta

A Pentagon így adja el a fegyvereket

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Krk szigeti Rijeka nevű repülőteret használja bázisként ahhoz, hogy fegyvereket és lőszereket szállítson a Közel-Keletre - írta a helyi sajtó szerdán a Balkan Insight című regionális hírportál értesüléseire hivatkozva. Damir Krsticevic horvát védelmi miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok Horvátország fontos partnere, és mint olyan, a nemzetközi megállapodások keretében használja a horvát katonai infrastruktúrát.
2017. október 5. csütörtök 09:29 - HírExtra
 
Lawrence Marzouk, a BIRN nevű regionális tudósítói hálózat egyik oknyomozó újságírója - ők működtetik a Balkan Insight hírportált - az N1 horvát hírcsatornának adott interjújában elmondta: tudomásukra jutott, hogy Horvátország fontos logisztikai központjává vált a fegyverek és a lőszerek Közel-Keletre szállításának.

Korábban ez a központ Németország volt, de mivel nagy valószínűséggel a szíriai felkelőknek is jutott a fegyverszállítmányokból, ez érzékenyen érintette Berlint, ezért a Pentagonnak új helyszínt kellett keresnie - emelte ki Marzouk, majd hozzátette: több bizonyítékuk is van arra, hogy ez a központ jelenleg Krk szigetén működik. Az azerbajdzsáni Silk Way vállalat dokumentumokat szivárogatott ki az ügyről - húzta alá.

Április óta tíz szállítmány "utazott" a katari amerikai Al Udeid bázis és a krki légibázis között, az utolsó teherszállító repülőgép szeptember 25-én hagyta el Krk szigetét - állítja az BIRN.

Horvát újságírói kérdésre válaszolva Damir Krsticevic védelmi miniszter nem cáfolta, hogy a Pentagon használja a Krk szigeti légi bázist, ugyanakkor arról, hogy milyen rakomány szállít és hova, nem mondott konkrétumot. "Horvátország együttműködik partnereivel és szövetségeseivel" - hangsúlyozta a miniszter, majd hozzáfűzte: az Egyesült Államok fontos partnere Horvátországnak, és mint olyan, a nemzetközi megállapodások keretében használhatja a horvát katonai infrastruktúrát.

Ivica Nekic, a horvát fegyverexporttal és importtal megbízott ügynökség elnöke cáfolta, hogy Szíriába is kerülne a szállítmányból. "Nemcsak az amerikaiak, hanem az összes NATO-partnerünk és azok az országok is, amelyek nincsenek ebben a szövetségben, szállítanak Horvátországon keresztül, és ez korábban is így volt" - mondta. Szavai szerint minden törvényesen történik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását