2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mikor derült ki az óriási adócsalás története?

Az MSZP hétfőn ismét kezdeményezte, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságában hallgassák meg Horváth Andrást, a NAV volt munkatársát, de ezt a javaslatot a bizottság kormánypárti tagjai indoklás nélkül elutasították - közölte a testület szocialista alelnöke, Kovács Tibor az MTI-vel.
2013. december 2. hétfő 14:16 - HírExtra
Kovács Tibor azt mondta, Horváth András ezermilliárd forint körüli adócsalásról beszélt, miközben bejelentette, hogy korábban számos kormánytagot és vezető fideszes politikust is megkeresett az ügyben. A gazdasági bizottságnak kötelessége megvizsgálni ezt az esetet - jelentette ki.

Érthetetlennek nevezte, hogy a kormánypárti képviselők közül "egy sem kíváncsi arra", hogy Horváth András állításai megfelelnek-e a valóságnak.

Kijelentette, hazug az a sejtetés, hogy az MSZP és a Fidesz képviselőcsoportjainak "közösen lenne bármiféle takargatnivalója". Egyelőre úgy tűnik, hogy a Fidesz-frakciónak van takargatnivalója az ügyben - mondta.

A szocialista politikus szerint nem az a kérdés, hogy az ellenzéki frakciók meg tudnak-e állapodni egy vizsgálóbizottság létrehozásában, hanem az, hogy a Fidesz frakciója hajlandó-e támogatni ezt.
Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője valamint a volt fideszes, jelenleg független Ángyán József november 11-én jelezte, hogy közösen kezdeményezik egy olyan parlamenti bizottság felállítását, amelyik az adóhatóságról megjelent hírek miatt folytatna vizsgálatot.

A kezdeményezést a Jobbik, az Együtt-PM-hez tartozó független képviselők, valamint a független Ángyán József, Ivády Gábor és Szili Katalin is támogatták. A szocialisták, arra hivatkozva, hogy a kezdeményezéshez a Jobbik-frakció tagjai is csatlakoztak, három politikusuk kivételével nem írták alá az ívet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását