2024. március 29. - Auguszta

Orbán tanévnyitója

A budapesti Piarista Gimnázium pénteki tanévnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök és Labancz Zsolt tartományfőnök mond beszédet.
2011. augusztus 31. szerda 12:01 - HírExtra
Kezdődik a tanév

A budapesti Piarista Gimnázium pénteki tanévnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök és Labancz Zsolt tartományfőnök mond beszédet; a megújult épületegyüttesben az ünnepi Veni Sancte szentmisét Erdő Péter bíboros mutatja be, amelynek keretében felszentelik a felújított kápolnát, majd megáldják az épületet - közölte a tartományfőnökség szerdán az MTI-vel.

Némi történelem

Emlékeztettek arra, hogy a felújított budapesti gimnáziumot a tanárok és a diákok május 16-án díszmenetben vonulva vették birtokba; a nagy múltú piarista intézmény csaknem hatvan évi szünet után kapta vissza eredeti épületét a Duna partján, a Piarista közben.

A rend 1717-ben kezdte meg Pesten oktató, nevelő tevékenységét. Alig száz évvel később már hatosztályos intézményként, majd 1850-től hétosztályos főgimnáziumként működött. A II. világháború után indult meg az általános iskolai oktatás, amely hamarosan szervezetileg is különvált.

Az 1948-as államosítás megszüntette az általános iskolát, a gimnázium pedig Budapesti V. kerületi Állami Ady Endre Általános Gimnázium néven működött tovább. 1950-ben ismét rendi vezetés alá került, ám 1953 őszén az épületet az állam az Eötvös Loránd Tudományegyetem használatába adta, így a piarista diákok a Mikszáth Kálmán téri épületben folytatták tanulmányaikat.

A 2002-óta hatosztályos tanrend szerint oktató intézményben jelenleg 325 diák tanul.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását