2019. december 6. - Miklós

Felkészült az autóipar

A Genfi Autószalon, melyet minden évben megtartanak, idén március 3-tól tíz napon át várja a látogatókat, és állíthatjuk, az autóipar idén is rendesen felkészült.
2011. március 7. hétfő 06:51 - HírExtra
Számtalan az újdonság, de mai összeállításunkban azokkal foglalkozunk csupán,melyek számunkra is elérhetővé válnak a közeljövőben. Tovább folytatódik az egyterűek térhódítása, az Opel megújuló Zafirája mellett a kiállításon lehetett először találkozni a Ford új, B-Max nevő kis egyterűjével, melyet a Meriva és a Modus ellenfelének szánt.

A Peugeot a világelső dízel hibridjét tette porondra a 3008 karosszériájába bújtatva, persze az új 308 is vonzza a tekinteteket, hiszen a cég egyik legsikeresebb modelljéről van szó. A Citroën folytatja a DS sorozat kiterjesztését, ezúttal a C4-gyel rokon DS4 van soron.

A dél-koreai gyártókat sem kell ugyanakkor félteni, a Hyundai i40 modellje erős ellenfél lehet az európai piacon a középkategóriában, és itt említjük meg a szintén távol-keleti gyártású, bár Chevrolet név alatt forgalmazott ötajtós Cruze-t, mely vadítóan pofásra sikerült.
Forrás: Bors
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását