2019. november 22. - Cecília
Már az ősidőkben is használták a mai szaunák elődeit. A maják, az inkák és az amerikai indiánok is így óvták magukat a fertőzésektől, illetve a szaunák segítségével erősítették immunrendszerüket.
2010. december 11. szombat 17:43 - Kancsár Edina
A tradicionális finn szauna

A szauna története
A közhiedelemmel ellentétben a szauna, a szaunázás nem finn találmány, a közép-amerikai indiánok, maják, aztékok használták először. A törzsek papjai izzasztással gyógyították a betegeket, de a nép testedzésre is igénybe vette az agyagtéglából épített speciális fürdőt. A gőzt egy máglyán tüzesített kő hideg vízzel való leöntésével nyerték. A hőfejlesztő technikát Európában is felfedezték, és egészen a XVII. század végéig használták.

A legtöbb európai országban a szaunázás virágzásának, további elterjedésének az elmarasztaló orvosi és papi vélemények vetettek véget. A kritika jogos volt, hiszen a gyógyulás, sziesztázás gyakran tivornyába, nem ritkán erőszakba torkolt. Úgy tűnik, az északi népek szexuálisan kiegyensúlyozottabbak vagy kevésbé lobbanékonyak, mint a délebbiek, mindenesetre a skandináv országokban megszakítás nélkül tovább szaunáztak az emberek. A XX. században az olimpiai mozgalom segítette a szauna újbóli elterjedését.
A finn, vagy forró köves szaunák nyolcvankét fokra melegszenek fel. A tradicionális szaunákban szauna-köveket helyeznek a fűtőtestre, amire ha vizet öntünk átmenetileg még forróbbnak érezzük a bent lévő levegőt. Ennek a szárazgőz az oka, amit a víz azonnali párolgása okoz. A mai szaunák fűtőteste lehet elektromos, gázzal működő vagy fatüzelésű is: a szauna jótékony hatásán ez nem változtat.

Hatása

A szauna immunerősítő hatású és segít szervezetünknek megszabadulni a salakanyagoktól. A forró és száraz levegőben elpusztulnak a baktériumok és vírusok, ezért nem kell attól tartani, ha beteg emberrel szaunázunk elkaphatjuk tőle a fertőzést. Az ember úgy érzi magát szaunázás közben, mintha belázasodott volna: kitágulnak az ereink és verejtékezni kezdünk. A mesterséges lázban javulnak az anyagcsere folyamatok és fokozódik a szervezet vérellátása is. A szaunázás segít  felszínre hozni és legyőzni a lappangó betegséget.

A szaunázás felerősíti a szervezet öngyógyító képességét. Egészséges embereknél szorosan hozzátartozik a szaunázási rítushoz a hideg fürdőzés: a finnek például télen a szaunából egyenesen a hóba mennek hemperegni. A hőfokváltozás jót tesz a bőrünknek, élénkíti testünket és szellemünket, illetve erősíti idegrendszerünket is. A melegben kitágulnak a pórusaink, így könnyebben távoznak a salakanyagok, a hidegben viszont összehúzódnak a pórusok, elzárván az utat a baktériumok és vírusok elől.

Ahogy a hideg-meleg zuhanynál, itt is hatunk bőrünk fiatalságára, ugyanis az összehúzódás és kitágulás megfiatalítja és rugalmassá teszi bőrünket. Betegség esetén gyakran használnak különböző illóolajokat az emberek. Ez nem véletlen, hiszen a megnyílt pórusainkon keresztül könnyebben bejuttathatjuk a hatóanyagokat a szervezetünkbe. A rendszeres szaunázással testünknek, lelkünknek és egészségünknek is nagyon jót teszünk: elejét vehetjük a betegségeknek, jó kondícióban tarthatjuk szervezetünket és a bőrünk is szebb lesz.

Hölgyek figyelmébe ajánlanám, hogy a tapasztalt – átmeneti – súlycsökkenés ellenére, a finn szaunázás nem fogyaszt, a súlycsökkenést csak a vízveszteség okozza. De diéta vagy edzés mellé kiváló lehet, mert felgyorsítja vérkeringésünket és beindítja szervezetünk egészséges működését.



„Gyógyszerek” a szaunában

Meghűlések idején egy tömény kakukkfüves - kamillafőzetből készült olaj jó választás lehet, ugyanis az abból felszabaduló gőz felér egy aktív inhalálással. Megelőzésre illetve utógondozásra is kitűnő, de csak lázmentes állapotban javasolt. A kamilla egyébként gyulladáscsökkentő hatású, míg a kakukkfű a hörgőkre gyakorol nyugtató hatást, mellyel csillapítja az esetleges tüneteket.

Infraszauna – Miben különbözik?

Az infraszaunák hasonlítanak a hagyományos szaunákra, azonban mégis teljesen mások: nem használnak köveket és gőz sincs bennük, maximum illóolajos párologtató. A kövek helyett kerámia-fűtőtest biztosítja a hőt, az energiát pedig az infrasugarak adják. Amikor úgy érezzük, hogy nő a hőmérséklet, az nem a szaunában, hanem közvetlenül a testünkben történik, hiszen az infrasugarak láthatatlan hullámhosszon belülről melegítik fel a testet.

Az infraszaunát sokan azért szeretik, mert sokkal alacsonyabb a hőmérséklet benne, mint a finn szaunákban. Az alacsonyabb hőfok jobban kíméli a szívünket, ezért egészségesebb finn rokonánál. Az ifravörös kabinban a napsugárzás összetételéhez hasonló sugárzási hő éri  a gyógyulni vágyókat, a láthatatlan infrasugarak pedig behatolnak a bőrbe és hőenergiává alakulnak, majd a vérkeringés segítségével eljutnak a szerveinkhez is.

Szakértők szerint, míg a hagyományos szaunákban az izzadással szervezetünkből szinte csak víz távozik és csak három százalékban salakanyagok, addig az infraszauna húsz százalékos salakeltávolítást tesz lehetővé. Ilyenkor nehézfémek, tejsav, koleszterin és zsírfelesleg távozik a szervezetünkből, ezzel csökkentve a testsúlyt. Az infraszauna ezeken kívül, allergiás panaszokra, ekcémára és gyulladásos megbetegedésekre is kiváló gyógymód lehet.

Harminc perces infraszaunázás alatt testünk hat-nyolcszáz kalóriát veszít, mindezt úgy, hogy meg sem kell mozdulnunk hozzá. Kutatások kimutatták, hogy időarányosan infraszaunázás közben, szinte ugyanannyi kalóriát veszít az emberi test, mint intenzív sportolás közben. Az infraszauna az immunrendszert is erősíti, mivel a mélyre hatoló fénysugarak mesterséges lázat idéznek elő, ami ellen a test védekezni kényszerül, ennek következtében az immunrendszer sokkal erősebbé válik, mivel felkészül az esetleges betegségekre. Ugyanennek a mechanizmusnak köszönhetően, ha betegek vagyunk, abból is hamarabb kigyógyulhatunk a szauna segítségével.



Narancsbőrre is!

A cellulit egy géles csomó a bőr alatt, ami zsírból és vízből áll. Az infraszauna fénye és hője háromszor mélyebbre hatol a bőrrétegben, mint a különféle fény - és hőforrások, ezért még a makacs narancsbőr is kezelhető vele. De nemcsak a narancsbőr kezelésére nyújt segítséget, hanem az egyéb bőrproblémákat is hatékonyan kezeli, a méreganyagok kiürítésnek köszönhetően. Tudományos kutatásokkal igazolták, hogy infraterápiával kezelhető a ficam, az izomgörcs és az ízületi merevség is.

Rendszeres használatával akár teljesen megszüntethető a legtöbb hasonló jellegű tünet. A legtöbb infrakabinban fényterápia is található, vagyis mi magunk választhatjuk ki, hogy milyen színben szaunázunk. Tudományosan ez nem bizonyítható, azonban a beszámolók alapján a színek igenis hatnak ránk. Tehát ha figyelünk életmódunkra, az egészséges táplálkozásra és néha szaunázunk egyet, akkor nagyban hozzájárulunk, hogy egészségesebben éljük le az életünket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

vezo
2011. január 27. 20:31
Szaunázók részére a fürdők többségében már szerveznek szaunaprogramokat, más néven szaunaszeánszokat. Ezen programokat igyekszünk közzétenni oldalunkon a http://szaunaclub.hu címen.
Szaunamesterek vezetésével a szaunában letöltött idő a méregtelenítés és az egészségmegőrzés mellett kiváló kikapcsolódás az egész család számára. Több önállóan szerveződő program után a jövőben honlapunkon további programokat szervezünk tagjaink részére.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását