2024. április 18. - Andrea, Ilma

Átment a különadóról szóló törvény

A munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára.
2010. november 16. kedd 12:30 - HírExtra
A munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára.

Az Országgyűlés kedden 304 igen és 58 nem szavazattal - a Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatásával - fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló, eredetileg Lázár János által beterjesztett törvényjavaslatot.
Ennek értelmében a különadót - amelynek hatálya a nyugdíjba vonulókra nem terjed ki - öt évre visszamenőleg kell megfizetni.

Lázár János zárószavazás előtti módosító indítványával még több ponton módosították a különadó szabályait: beemelték például a javaslatba, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően elhunyt magánszemély különadójának megfizetésére az örökös nem kötelezhető.
A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.

Vita alakult ki


Éles vita alakult ki kedden az Országgyűlésben a 98 százalékos különadóval összefüggő, Lázár János-féle javaslatok záróvitájában.

A parlamentben mindhárom ellenzéki párt képviselője éles bírálatot fogalmazott meg az alkotmány, az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény módosításával, valamint a 98 százalékos különadóról szóló javaslattal kapcsolatban, amelyeket kormánypárti képviselők - közte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője - jegyeznek.

Az MSZP-s Lamperth Mónika azt ígérte, ha pártja többségbe kerül, lesz a kezükben alkotmányos eszköz, akkor visszaállítják az Ab teljes jog- és hatáskörét. Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András szerint van valami báj abban, hogy pontosan 92 évvel azután tárgyalja a Ház a "jogállamiságot megcsonkító törvénycsomagot", hogy kikiáltották az első köztársaságot a Kossuth téren.

Novák Előd (Jobbik) egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotmánymódosításhoz benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványban rossz helyre került egy névelő, amely szerint az Ab tagjai nem lehetnek tagjai "a pártnak".

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az ellenzéki felszólalásokra úgy reagált: "bebizonyítjuk a választópolgároknak, hogy Magyarországon becsületesen jobban megéri élni, mint huncutkodni".
Az alkotmánymódosításhoz benyújtott zárószavazás előtti módosítási javaslat a vita után megkapta a kétharmados többséget, igennel a kormánypártok voksoltak, nemmel az MSZP és az LMP szavazott, a Jobbik tartózkodott. Az előterjesztés végszavazása a Fidesz és az MSZP kérésére név szerint zajlik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását