2024. április 18. - Andrea, Ilma

A Balkánról az Unióba: pokoli nehéz lesz

A nyugat-balkáni országoknak nehezebb bejutniuk az unióba, mint a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott államoknak, többi között a gazdasági válság és az EU intézményi reformjainak végrehajtása is nehezítheti az ügyüket.
2010. november 11. csütörtök 15:23 - HírExtra
A Nyugat-Balkán EU-integrációjáról szóló nemzetközi konferencián Milica Devic azt mondta: a térség államai a kedvezőtlenebb körülmények ellenére biztosan az unió tagjaivá válnak, mert a bővítés nemcsak a térségnek, de az EU-nak is fontos érdeke.

Koszovó függetlensége elismerésében az unióban sincs konszenzus - hívta fel a figyelmet a Demokratikus Átalakulásért Intézet szervezésében tartott tanácskozáson, hozzátéve, a szerb kormány mindenesetre készen áll a párbeszédre Koszovóval, és konstruktívan akar részt venni a tárgyalásokon.

Andrej Plenkovic horvát külügyi és európai integrációs államtitkár egyetértett azzal, hogy jelenleg nehezebb bekerülni az EU-ba, mint korábban, és ennek okát egyebek mellett ő is a gazdasági válságban és az intézményi változásokban látta. Ugyanakkor kiemelte, hogy országa a legtöbb fejezetet már lezárta a csatlakozási tárgyalásokon. Horvátország valószínűleg 2012-ben válhat az unió tagjává, de ezt nehéz pontosan megjósolni - mutatott rá.

Mint mondta, a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség mindenképpen előnyös lesz számukra, Budapest ugyanis segítheti a horvát integrációt.

Nebojsa Kaluderovic montenegrói külügyminiszter-helyettes a regionális együttműködés fontosságát hangsúlyozta, ez - mint mondta - szerves része országa külpolitikájának. Hozzátette: ezáltal teremthetnek stabilitást a térségben.

Bár sokat kell még tenniük az uniós tagság elnyeréséért, elkötelezettek, és az ország gazdasági kilátásai kedvezőek, Montenegró kedvelt a befektetők körében - emelte ki.

Peter Lescouhier, az EU-elnökségi trió keretében a Külügyminisztériumba akkreditált belga összekötő diplomata a jelenleg az EU elnöki posztját betöltő országa eredményeiről elmondta: a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokon az unió több fejezetet lezárt, és az év végéig újabbakat szeretne lezárni. Macedóniával azonban nem sikerült megkezdeniük a tárgyalásokat, ezt a Görögországgal fennálló névvita akadályozta - magyarázta, hozzátéve, igyekeztek mindent megtenni, hogy közelítsék a felek álláspontját.

A nyugat-balkáni bővítés valóban nagyon bonyolult ügy, ezért sem tanácsos jóslatokba bocsátkozni, céldátumokat megadni - mondta Stefano Sannino, az Európai Bizottság bővítési főigazgató-helyettese. Az integráció felé igyekvő államokat mindenesetre biztatni és bátorítani kell - jegyezte meg -, a bővítést pedig sok tagállam támogatja, köztük többen az EU alapító országai közül.

A bővítés sikere a nyugat-balkáni országok és az EU közös sikere lesz, kizárt, hogy ez valamilyen okból ne valósuljon meg - hangsúlyozta, hozzáfűzve, így egyszer és mindenkorra stabilizálhatják a régiót, egyúttal az unió bizonyíthatja problémamegoldó képességét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását