2024. április 19. - Emma

Hiába szólt az utas

Hiába figyelmeztette az Air Canada három légikísérőjét is az egyik utas, hogy a gépre álarcot viselő ember jutott fel, repülés közben nem történt semmilyen intézkedés a Hongkongból Vancouverbe tartó járaton október 29-én - jelentette hétfő este a CNN.
2010. november 9. kedd 08:38 - HírExtra
A CNN hírtelevízió, amely elsőként jelentette, hogy az említett napon egy magát szilikonmaszkkal fehér bőrű idős embernek álcázó, huszonéves kínai fiatalember jutott fel a 018-as járatra, talált egy olyan utast, aki elmondása szerint még a felszállás előtt, a repülőtéren észrevette az álcázást. A fiatalembert a leszállás után feltűnésmentesen azonnal elvezették.

A 35 éves Nuray Kurtur-Balas elmondta, hogy mögötte tíz sorral, a középső ülésen ült az idős férfinak tűnő ember, aki csak sokára értette meg, hogy fel kell állnia, mert egy utastársának az ablak mellé szólt a jegye. Kurtur-Balas a helyére visszatérőben vette észre, hogy az öregúr arcbőre műanyagból van, a keze pedig feltűnően fiatal.

Észrevételét jelezte az egyik légiutas-kísérőnek, aki azonban nem reagált erre. Egy második megígérte, hogy utánanéz a dolognak, egy harmadik pedig azt válaszolta, hogy az öregúrnak valami orvosi problémája lehet.

Kurtur-Balas mindvégig attól rettegett, hogy az elmaszkírozott ember fel akarja robbantani a gépet. A zsebében tartotta a mobiltelefonját arra az estre, hogy ha tragikusra fordulnának a dolgok, fel tudja hívni a családját. Megpróbálta figyelemmel kísérni a különös férfi ténykedését, de néhány óra múlva nyomát veszítette.

Kurtur-Balas mellé nem sokkal később, túl a repülőút felén, az utaskísérők beültettek egy kínai fiatalembert, aki arra panaszkodott, hogy az ülés, amelyre a jegye szól, meghibásodott. Mint mondta, nem tudja megmondani, hogy a férfi azonos volt-e a maszkjától megszabadult utastársával.

"Légitársaságunk személyzete megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a leszállás után a kanadai határőrség (CBSA) képviselői várják a gépet" - közölte az incidens után Peter Fitzgerald, az Air Canada szóvivője.

Chuck Strahl kanadai közlekedési miniszter a múlt héten bejelentette, hogy országának hatóságai, valamint az Air Canada egyaránt vizsgálatot indított az ügyben. "Nyilvánvaló, hogy nagyon aggódunk a történtek miatt, és minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg ismét" - mondta.

A súlyos biztonsági mulasztás miatt kifejezték aggodalmukat az amerikai hatóságok is. A férfinak a gépre történő feljutáshoz Hongkongban át kellett jutnia a kínai biztonsági és útlevél-ellenőrzésen. A külsejét elváltoztató kínai fiatalember menekültstátusért folyamodott Kanadában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását