2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A Fidesz sutba dobja a Jobbik házaspár javaslatát?

A jelenlegi Országgyűlés egyetlen képviselő házaspárja indítványozta az egyházi esküvők állami elismerését. A törvényjavaslat benyújtója,Novák Előd, Jobbik-alelnök az elképzelésekről nyilatkozott lapunknak.
2010. szeptember 29. szerda 12:10 - Fontos Erzsébet
A Fidesz már 2001-ben felvetette, hogy a polgári és az egyházi esküvő egyformán elismert legyen. Mi történt ezzel a kezdeményezéssel?

Az elfeledett csoda
A házasság társadalmunk egyik alappillére. A házasság megkötése, annak fennállása alatti szabélyok jórészt erkölcsi szabályok, amelyek jogi szabályokban is megjelennek. A házasságkötéshez kapcsolódó szabályok egyrészt biztosítják a nyilvánosságot, illetve a várakozási időn keresztül a szándék komolyságát is.

www.hazassag.net
Az, mint sok más kitűnő kezdeményezéssel:semmi. Most egy kicsit fordítottan szeretnénk eljátszani, mint amit  velünk a Fidesz tesz oly gyakran. A jó kezdeményezéseinket ők valósítják meg, míg a mi eredeti javaslatainkat napirendre sem tűzik. Egyetlen ellenzéki indítványt sem tárgyaltunk a plenáris ülésen ebben a ciklusban. Most mi szeretnénk emlékeztetni őket a korábbi választási ígéretükre.

Úgy tervezték, hogy ezt az elképzelést 2002 után megvalósítják. Sokáig nem voltak kormányon, most viszont itt vannak és minél hamarabb azt szeretnénk, hogy megkönnyítsük a házasulandók dolgát. Azért is hivatkozunk a javaslatukra, nehogy mint mindig, zsigerből lesöpörjék az indítványunkat. Nem ez az ország legnagyobb problémája, de az Országgyűlés sokkal jelentéktelenebb ügyekkel is foglalkozott már a nyári rendkívüli ülésszak alatt.

A javaslatot azért terjesztették az Országgyűlés elé, hogy a Fideszt emlékeztessék a be nem teljesített ígéreteikre?


Nem hánytuk a Fidesz szemére, hogy annak idején nem valósították meg ezt az elképzelést. Udvariasan megneveztük a forrást, nehogy azzal vádoljanak minket, hogy más tollával ékeskedünk, ahogy teszik azt ők a mi indítványainkkal.   Feltett szándékunk, hogy ők is saját gyermeküknek tekintsék a javaslatot, és ne gyilkolják le az elképzelést.



Akkoriban a Fidesz miért nem valósította meg a tervet?

A felvetés kapcsán elég nagy balliberális össztűz jött létre. Nagy vitákat kevert az állam és az egyház szétválasztása. Egy ilyen össztűztől nem kell meghátrálni. Sokkal merészebb elképzeléseket is felvállalt már a Fidesz. Gondoljunk a Trianon megemlékezésekre:korábban mindenkit fasisztának bélyegeztek, aki ilyet tartott.

Számos uniós példa van arra:  államilag el lehet ismerni az egyház előtt köttetett házasságot.

Az egyházi fenntartású iskolák is állíthatnak ki pl. érettségi bizonyítványt. Akkor miért ne állíthatnánk ki egy ilyen esküvői okiratot? Ezt továbbra is egy központi, állami helyen kell bejegyezni és nyilvántartani. Már csak azért is, hogy pl.valakinek ne lehessen két felesége. Jelenleg olyan, mintha a házasulandó felek nem gondolnák komolyan az első esküt, amit kényszerűen megismételnek egy nap múlva,  vagy néhány órán belül. Az új eljárás talán megkönnyíti a házasulandók dolgát.

Milyen előnyökkel jár a javaslat a házasulandó felek számára?

Egy kicsit egyszerűbb lenne a szertartás, ha nem kellene két házasságkötést tartani, emellett költségtakarékossági szempontból is előnyös a felvetés.

Ha valaki nem akar két esküvőt kötni, akkor legyen meg ez a joga, és azt ismerje el az állam!

Az indítványozott lehetőség minden egyházra vonatkozna. Vallásszabadság van, bár a Jobbik szigorítaná a az egyházak bejegyzését, sőt felülvizsgálná az eddigiek nyilvántartásba vételét. A történelmi egyházaknak azonban mindenképpen joguk van ehhez a könnyítéshez.

Mi van azokkal a párokkal, akik a javaslat hatályba lépése előtt szeretnék egyidejűleg megtartani a polgári és egyházi szertartást?

Egy félmegoldást tudok ajánlani addig is. Feleségemmel,Dúró Dórával kihelyezett polgári esküvőt tartottunk. Már lehet hajókon, szállodákban és egyéb helyeken esküvőt tartani. Miért ne lehetne az esküvőt a templomba kihelyezni?

2009-ben megváltoztatták a házasságról szóló törvényt, így nem csak rendkívüli esetben lehet kihelyezett esküvőt tartani. Nincs előírva, hogy a házasságkötő teremben lehet esküdni.

Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság tagjaként Schmitt Pál javaslatával szemben a Jobbik nem csak a preambulumban szerepeltetné a keresztény eszmeiségre való utalást. Mi azt szeretnénk, hogy a konkrét tartalom a mindennapjainkat is áthatná. Erről szól a javaslatunk.



Az egyházak hogyan fogadták a törvényjavaslatot?


Nem érezzük szükségét komoly egyeztetéseknek, társadalmi vitának. Az egyházaknak az esetleges törvény többletjogot biztosítana. Őket az zavarja, ha az anyakönyvezetőt be kell engedniük az oltárhoz, de az nem probléma, hogy egy plusz nyomtatványt a szertartás során vagy után ki kell tölteniük.

A törvényjavaslatot tudatosan az önkormányzati választások előtt nyújtották be?


Nem, csupán most készültünk el az indítvánnyal, miután nyáron több esküvőn találkoztunk ezzel az anomáliával. A választások közeledtével vasárnap is akartunk mondani valamit, ugyanakkor nem akartunk túlzottan politikai kérdést, hiszen a vasárnap a keresztényeknél mégis csak pihenőnap. Szentmise előtt tartottuk meg a sajtótájékoztatót Dórival, akivel jobbikos képviselőkként jelenleg mi vagyunk az egyetlen házaspár a Tisztelt Házban. A rendszerváltás óta mindig volt férj-feleség tagja az Országgyűlésnek, az egyik ciklusban egyszerre öt pár is képviselősködött.

Milyen üzenetet közvetítenek a házasulandó feleknek?

Beszéljünk a házasulandók jogairól, könnyítsük meg akár szimbolikusan, akár anyagilag a helyzetüket! Úgymond tegyük divattá a házasságot! A fiataloknak legyen kedve hozzá, hiszen ez egy csodálatos esemény az életben.

Fontos, hogy ne halogassák ezt a lehetőséget. A közbeszédben gyakrabban legyen téma a házasság örömei és részletei. Örülnék, ha növekedne a házasságkötések száma, és egyben komolyan vennék a házastársi fogadalmat. Egyszer tegyük le az esküt, de annak legyen súlya!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását