2024. április 20. - Tivadar

Megtiltották a számítógépes játék forgalomba hozását

A forgalomba kerülés előtt kitiltották az amerikai katonai támaszpontokról a Medal of Honor címet viselő számítógépes játék legújabb verzióját, amelyben a felhasználók tálib figuraként amerikai katonákkal végezhetnek az afganisztáni csatamezőn.
2010. szeptember 10. péntek 07:59 - HírExtra
A játék október 12-én kerül a boltok polcaira, de már előzetesen is nagy felháborodáshoz vezetett. Az afganisztáni konfliktusban szintén érintett Nagy-Britannia védelmi minisztere már korábban tiltakozott a játék ellen.

Liam Fox bírálata nyomán most az amerikai katonai vezetés úgy döntött, hogy nem teszi lehetővé közel háromszáz üzletében a Medal of Honor forgalomba kerülését.

Fox korábban azt mondta, undorítónak és dühítőnek találta az Electronic Arts nevű cég által tervezett játékot. A politikus arra kérte a brit forgalmazókat, az Afganisztánban szolgáló katonák támogatásának jeléül ne árusítsák a videojátékot.

Az amerikai katonák ugyan szert tehetnek a Medal of Honor példányára, de azt a bázisokon kívül kell megvásárolniuk. A döntéshozók sajnálatukat fejezték ki, ha lépésükkel kárt okoznak a kereskedőknek, de remélik hogy az árusítók megértik az érzékeny helyzetet.

A Medal of Honor 11 éves múltra tekint vissza, legutóbbi verziója a II. világháborúba kalauzolta a felhasználókat, akik a szövetségesek és a nácik oldalán is harcolhattak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását