2024. március 29. - Auguszta

Jobboldali szervezetek felvonulása

Szabadtéri rendezvényeket és felvonulást tartottak jobboldali szervezetek a Trianon-emléknap alkalmából szombaton Budapesten, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezésében.
2010. június 6. vasárnap 08:00 - HírExtra
A városligeti Király-dombon tartott rendezvényen Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője mintegy kétezer ember előtt arról beszélt: nem az Országgyűlés és nem a Fidesz, hanem a "hazafiak" és nemzeti érzelmű emberek dicsősége, hogy immár törvényi határozat emlékezik meg a 90 évvel ezelőtt kötött trianoni békediktátumról.



A radikális párt országgyűlési munkájára utalva úgy fogalmazott: az a dolguk, hogy tolják magunk előtt a Fideszt, és belekényszerítsék olyan dolgokba, amit nem akarnak, de társadalmi igény van rá. Kijelentette: rá kell kényszeríteni Európát, hogy vizsgálja felül a trianoni békeszerződést.

Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette: pártja nem készül revízióra, de - fogalmazott - előfordulhat, hogy egy-egy település "visszakerül" az anyaországhoz.
A rendezvényen felszólalt Kiss Róbert, a bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda főkapitánya is, aki a pénteken megalakított Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom vezetőjeként követelte Trianon eltörlését.

Az emlékkoncertek után a résztvevők árpádsávos zászlók alatt vonultak a szlovák és a román nagykövetség épülete elé. A menet élén néhány csikós ruhába öltözött férfi haladt, a magukat "betyárseregnek" nevező csoport tagjai. A menetben több transzparensre angol és magyar nyelven az volt írva: "Igazságot Magyarországnak!".
Forrás: MTI/Hírextra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását