2024. április 19. - Emma

Mocorgás a baloldali médiában

Nem lesz változás a Klubrádió műsorában - mondta az MTI-nek Vicsek Ferenc, a rádió új főszerkesztője, akit szerdán nevezett ki Arató András, a kereskedelmi adó tulajdonosa.
2010. június 2. szerda 18:55 - HírExtra
Vicsek Ferenc úgy véli, ha jól végzi a munkáját, a hallgatók nem érzékelik majd, hogy új főszerkesztője lett a rádiónak, ő pedig "semmilyen változást" nem tervez.

A Klubrádió műsorkészítői határozzák meg a rádió műsorát, és közülük senki nem kapott utasítást, hogy bármit másképp csináljon, mint eddig - mondta Vicsek Ferenc.

A rádió tulajdonosa, Arató András elnök-vezérigazgató korábban - megerősítve a főszerkesztőváltásról szóló hírt - egyéb részletet nem kívánt mondani az MTI megkeresésére.

A Klubrádió főszerkesztője eddig Bocskay Zsolt volt, Vicsek Ferenc a helyetteseként dolgozott. A comment:com elnevezésű blog értesülése szerint Bolgár György, a rádió Megbeszéljük című műsorának vezetője lesz a rádió főszerkesztő-helyettese, a tulajdonos az MTI-nek annyit mondott, erről még nem döntöttek.

Bocskay Zsoltot egyelőre nem érte el az MTI.

Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő, az MSZP volt országgyűlési képviselője lett a Vasárnapi Hírek című lap főszerkesztője - közölte az Index.hu szerdán.

A Gyurcsány-kormány egykori miniszterelnöki kabinetjének vezetője az eddigi főszerkesztőt, Avar Jánost váltotta. Gál J. Zoltán az Index szerint szerdán már értekezletet is tartott a munkatársaknak.

A volt szocialista politikust az MTI egyelőre nem tudta elérni.Gál J. Zoltán - a volt Miniszterelnöki Hivatal korábbi honlapján megtalálható önéletrajza szerint - 1991-ben érettségizett a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. Elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Bálint György Újságíró Iskoláját, újságíróként dolgozott a Népszabadságnál, a Magyar Hírlapnál, majd a Népszavánál. 2001-ig a Népszava főszerkesztő-helyettese volt.

Életrajza szerint 2001-ben Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt kabinetfőnök-helyettese és kampányszóvivője volt. A 2002. évi országgyűlési választásokon az MSZP országos listájáról szerezte mandátumát, a 2002. május 27-i kormányalakítást követően irányította a Medgyessy-kabinet kommunikációs munkáját. 2004. augusztus 2-án - a kormányátalakítás kezdetén - tisztségéből felmentették. Az október 4-i kormányváltás után miniszterelnökségi politikai államtitkárrá nevezték ki, ezt a tisztséget 2008. január 31-ig töltötte be.

A 2006-os parlamenti választásokon a MSZP kommunikációs vezetője volt, az akkori választásokon szintén a párt országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot. 2007. március 19-től 2008. január végéig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását