2024. április 20. - Tivadar

Csoda: a füle mentette meg; sokkoló fotó!

Csodával határos módon menekült meg egy kisfiú. A 8. emeletről zuhant ki, egy ablakpárkányra szerelt ruhaszárítón akadt fenn: a feje beszorult a rácsok közé, a fülei tartották, így lógott a szédítő magasságban.
2010. május 6. csütörtök 11:24 - HírExtra
A fülei mentették meg az életét egy 6 éves kínai kisfiúnak. A fiú a 8 emeletes magasságban himbálózott, hosszú perceken át üvöltött a félelemtől és a fájdalomtól, amikor az alatta levő zsúfolt utca járókelői észrevették- jelentette a The Sun.

A kis Ming-Ming a szerencsének köszönheti életét: a ruhaszárító vékony rúdjai között teste átcsúszott zuhanás közben, még a feje is túljutott volna, de kajla fülei megállították a zuhanást.



A kisfiún a halálra rémült szomszédok sem tudtak segíteni, a lakás ajtaja ugyanis zárva volt, meg kellett várják, amíg Yichang város tűzoltói a helyszínre érkeznek. A kiérkező mentőosztag hidraulikus feszítővel szabadított ki a kisfiú fejét a rácsok közül, majd beemelték a lakásba. A tűzoltók szóvivője, Wang Sheng elmondta:" a kisfiú megmenekülése csodaszámba megy, bármelyik pillanatban lezuhanhatott, vagy megfulladhatott volna."

A kisfiú felelőtlen nagypapája miatt történhetett meg az eset. Miután lefektette aludni Ming-Minget, az öreg leruccant a térre a haverokkal bandázni. Mikor a kisfiú felriadt álmából, elkezdte keresni a nagyapját, így jutott el az ablakpárkányig.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását