2024. április 19. - Emma

Energiahatékonysági programban gondolkodik a Fidesz

Ha a választóktól felhatalmazást kap a Fidesz, az új polgári kormány 500 milliárd forintos energiahatékonysági programot hirdet, amellyel négy év alatt egymillió otthon és középület energiahatékony felújítása történhet meg.
2010. április 7. szerda 19:51 - HírExtra
A gazdaságpolitikus azt mondta: az új kormány első intézkedéseinek egyikeként kizárólag európai uniós források felhasználásával indítja el a programot, amelynek keretében hőszivattyú, biomassza, napenergia vagy akár szélenergia felhasználásával lehetne korszerűsíteni a hazai épületeket.

Jelenleg Magyarország a világon az egyik leginkább a földgázexporttól függő állam, ezért ezt a hátrányunkat a megtakarításokkal az előnyünkre változtathatjuk - jelentette ki a Fidesz szakpolitikusa.

Matolcsy György meghívott zalai vállalkozók számára tartott Nagykanizsán fórumot, ahol több mint száz jelenlévővel osztotta meg a gazdasági lehetőségekkel kapcsolatos elképzeléseit. A jelentős érdeklődéssel kísért előadásán nemcsak magántulajdonú vállalkozások vezetői, de jó néhány állami és önkormányzati kézben lévő társaság irányítói is jelen voltak.

A vállalkozói fórumot megelőzően tartott sajtóbeszélgetésen és magán a rendezvényen is a politikus kifejtette: "gyászos helyzetben van a magyar gazdaság", 17 éves mélyponton áll az építőipar, és majdnem 20 éves mélységben a növekedés. Utoljára 1991-ben volt olyan mértékű zuhanás, mint az elmúlt esztendőben.

Hozzátette, hogy a bruttó hazai termék belföldi felhasználása 11,4 százalékkal csökkent. Megítélése szerint azonban a mostani folyamat már 2002-ben elkezdődött "a felelőtlen eladósodással, a 2006-os megszorításokkal", és csak erre jött a 2008-as világgazdasági válság hatása.

A politikus kijelentette: a gazdasági és morális válságból csak növekedéssel és foglalkoztatással lehet kilábalni, "Magyarország talpra állításához be kell indítani a növekedés motorjait", kitörési pont lehet ebben az energia- és az építőipar, a turizmus és a mezőgazdaág. Ezzel megőrizhetjük az állásokat és tíz év alatt legalább egymillió új munkahelyet lehet teremteni.

Nagykanizsa gazdasági lehetőségeit a múltjából és adottságaiból következően kitűnőnek nevezte Matolcsy György, leginkább az energetikai iparra utalva. Úgy fogalmazott, hogy az 1900-as évek első felében az amerikai szénhidrogén-kutatások központja volt a zalai város, most pedig a megújuló energiák városává válhat, ha az ehhez szükséges háttéripart ide tudják csábítani.

"Új ipari korszakra van szükség" az állam, az ipar és a termelés együttes hatásával - közölte a fideszes politikus.Az MTI kérdésére, hogy a tervezett gazdasági csúcsminisztériumnak része lesz-e a környezetvédelem is, Matolcsy György kifejtette: meggyőződése szerint "hatékony, ígéretes koncepció" az erős csúcsminisztériumok létrehozása.

"Helyes, ha a gazdaságpolitika, a gazdasági stratégia és azon belül a gazdaságfejlesztési politikák" egy helyre kerülnek. Akkor lehet egységes kormányzati programot képviselni, ha az "energiapolitika, az energiahatékonyság, a lakáspolitika és a környezetvédelem" is egy helyen van - tette hozzá a szakpolitikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását