2024. március 29. - Auguszta

Újra színpadon Wagner Ringje

Több évtized után visszatér a párizsi operába Wagner tetralógiája: a Nibelung gyűrűjének prológusa, A Rajna kincse március 4-től 28-ig nyolc alkalommal kerül színre az Opéra Bastille-ban.
2010. március 3. szerda 14:06 - HírExtra
A karmesteri pálca a párizsi operaház új zeneigazgatójának, a svájci Philippe Jordannak a kezében lesz, a rendező a német Günter Krämer. Ugyancsak ők jegyzik a május 31. és június 29. között látható Walkürt. Az elátkozott gyűrű történetének utolsó két részét, a Siegfriedet és Az istenek alkonyát a következő évadban mutatják be a - Garnier-palota mellett a párizsi opera második házának számító - korszerű Opéra Bastille falai között.

2013-ban a teljes tetralógia előadása vonzza majd a francia fővárosba a röviden csak Ringnek emlegetett monumentális Wagner-mű rajongóit, akik közismerten készek elutazni bárhová, ahol egy sorozatban hallhatják a 19. századi német zeneszerző e négy zenedrámáját.

Mint azt a Le Parisien felidézte, az először Bayreuthban 1876-ban bemutatott Ring nehezen tört magának utat a francia fővárosban. A teljes tetralógiát először 1911-ben állították színre Párizsban, méghozzá francia nyelven. Az eredeti német változat csak 1955-ben szólalt meg a Szajna partján, és alig két évig volt műsoron. 1976-ban Rolf Liebermann, a párizsi opera akkori svájci igazgatója kezdeményezte ismét a tetralógia műsorra tűzését, de csak A Rajna kincse és a Walkür került színre, az előbbi a német Peter Stein, az utóbbi Stein honfitársa, Klaus Michael Grüber rendezésében.

Nicolas Joel, aki 2009 augusztusától irányítja a francia kulturális költségvetés által bőkezűen támogatott párizsi operát, kezdettől fogva szorgalmazta az operairodalom e hozzá különösen közel álló csúcsteljesítményének újbóli színre állítását. A ma 56 éves, Párizsban született operaigazgató ugyanis Patrice Chéreau asszisztense volt Bayreuthban, amikor a francia rendező a Wagner-kultusz bajorországi "templomában" az eredeti mű centenáriumára megteremtette a maga mítikus Ringjét, amely az ősgermán legendák világból az ipari forradalom korába helyezte át a cselekményt. Joel maga is kétszer megrendezte különböző operaszínpadokon a tetralógiát.

A 35 éves Philippe Jordan tavaly szeptember óta tölti be a párizsi opera zeneigazgatói tisztségét, és azóta ez lesz az első saját produkciója. A svájci dirigens az AFP-nek nyilatkozva már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy türelmetlenül várja ezt a lehetőséget. "A Chatelet színház 15 év alatt kétszer adta elő a tetralógiát, a párizsi opera pedig ötven év alatt csak egyszer, ez hihetetlen!" - mondta a francia hírügynökségnek Philippe Jordan, aki fontosnak tartja, hogy zeneigazgatóként egy nagyszabású vállalkozással kezdje munkáját.

Günter Krämer az 1990-es évek elején már rendezett egy tetralógia-előadást Hamburgban. Ígérete szerint képek özönével mutatja majd be Richard Wagner művét, amelyben istenek, emberek, óriások és törpék vetélkednek a Rajna lányaitól elrabolt aranyból kovácsolt, világuralmat ígérő, ám mindenkire vészt hozó, elátkozott gyűrű birtoklásáért.

A Rajna kincsének szereposztása sokat ígérő: a német Falks Struckmann lesz Wotan főisten, Frickát, a feleségét a francia Sophie Koch alakítja, az angol Kim Begley szólaltatja meg a tűz istenét, Logét, Alberich, a gonosz törpe szerepében pedig a brit Peter Sidhom lép fel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását