2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Izgalmas, gyors, akciódús - szuperversennyel dübörög a lábtoll-labda!

Immár 14. alkalommal rendezik meg Újszászon a viszonylag fiatal sportág, a lábtoll-labda nyílt magyar bajnokságát. Mi ez a sportág, és miért vagyunk annyira jók benne?
2009. július 25. szombat 12:39 - Gedei Szilárd
Dinamikus, izgalmas és pörgő – mégis csak nagyon kevesen ismerik hazánkban a lábtoll-labdát. Pedig az ősi távol-keleti labdajáték alapjain felépített sportág első világbajnokságát is nálunk rendezték, a Szolnoktól húsz kilométerre található Újszász városában (a másik nagy lábtollas város Nagykanizsa lett az évek alatt). Mint minden viszonylag kis, ismeretlen játék, a lábtoll honi szövetsége is komoly anyagi gondokkal küzd, a sportág hazai vezetői mégis arra törekednek, hogy a lehető legtöbb fiatal ismerkedhessen meg a sportággal, ha egy mód van rá, már az általános iskolákban. Közben pedig szép csendben rangos nemzetközi versenyeket, Európa- és világbajnokságokat rendezünk.


































De kinek köszönhetjük, hogy ez a sportág megjelent Magyarországon? Az illetőt Peter von Rüdennek hívják, nemzetiségét tekintve német állampolgár. 1992-t írtunk, amikor emberünk az Utazás Kiállításon bemutatót tartott, ami egy lelkes vidéki testnevelő tanárnak felettébb megtetszett. Annyira, hogy az első magyar versenyre is sor került 1993 májusában…

Eljön a kontinens krémje

Mi fán terem a lábtoll-labda?
A lábtoll-labda (röviden lábtoll) egy a labdajátékok csoportjába tartozó látványos csapatjáték. A sport célja egy tollból készült speciális labda átjuttatása a pálya két térfelét elválasztó háló felett oly módon, hogy az ellenfelek ne tudják azt visszajuttatni a játékszer leesése nélkül. A klasszikus versenyfelállás három a három elleni, de manapság űzik párosban és egyéniben is. A mérkőzéseket szettekre játszák, pontokat csak a játékvezető adhat a feleknek. Az a csapat győz, amelyik előbb eléri a 21 pontot.
2000-ben aztán óriási feladatra vállalkozott Újszász városa: megrendezték a sportág újkori történetének első világbajnokságát. 1996-tól pedig a Magyar Lábtoll-labda Szövetség minden évben megrendezi a Hungarian Open elnevezésű viadalát, mely az évek alatt a kontinens egyik legkomolyabb nemzetközi versenyévé nőtte ki magát. A sportág krémje, többek között a németek, a finnek, a franciák, görögök, illetve a magyarok munkájának köszönhetően a szomszédos országok (Szlovákia, Románia, Szerbia) legjobbjai is eljönnek majd augusztus elején Újszászra versenyezni.

Az idei évben néhány nap múlva, augusztus 8. és 11. között kerül sor a versenyre.

Fogalma sincs, hogy mi fán terem a lábtoll-labda? Esetleg látta már, vagy csak a leírás alapján megtetszett a sportág? Íme, néhány rövidke kis oktatóvideó labdákkal, szabályokkal és persze látványos mérkőzésrészletekkel:

Eszméletlen képek egy teljesen átlagos újszászi edzésről:

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Phil Ivey
2009. július 28. 10:41
jópofa ez a sport, hol lehet ilyet játszani?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását